|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Vendégváró Baranya - új utazási irodák, turistaprogramok
|
1990. május 1., kedd - Új látnivalókkal, új
szálláshelyekkel, új utazási irodákkal fogadják a vendégeket a most
kezdődő idegenforgalmi szezonban a Mecsek vidékén. A középkor óta
kincses Baranyának nevezett megye a ,,fehér ipar,, - a turisztika -
olyan sajátos ágazatait fejlesztette ki az utóbbi időben, mint a
múzeumi-műemléki turizmus, az egyházi turizmus, a rokon- és
konferenciaturizmus vagy a horgászturizmus.
Három új utazási iroda alakult a megyében. A Pécsett működő Lenau Reisen - egyik alapítója a német nemzetiségiek Nikolaus Lenau Egyesülete - többek között a rokonturizmust szolgálja. Az ugyancsak Pécsett létesített Panoráma az egyházi turizmusban vállalt részt, s hazai és külföldi zarándokutakat is szervez. A szigetvári székhelyű Turbék-tours arról a városközeli helyről kapta a nevét, ahol 1566-ban eltemették II. Szulejmán szultánt és ma síremléke áll.
Bővültek a baranyai kempingek. Pécsett hatvan lakókocsival fogadhat többet a mecseki kemping, Orfűn pedig ötven új sátorhelyet képeztek ki a Pécsi-tó partján. Szigetváron rövidesen megnyílik a kétcsillagos Hotel Kumilla. Harkányban tovább épül a Siesta Szálló, és újabb hotelrészt adnak át a fürdővendégeknek. Pécs ismét bekapcsolódik a hazai és a nemzetközi polgári légiforgalomba azáltal, hogy a közeli pogányi repülőteret alkalmassá teszik kisebb személyszállító gépek fogadására és indítására.
A 2000 éves város - Pécs - újabb történeti emlékeket és kultúrális értékeket tár a nagyközönség elé, a székesegyház közelében megnyitották az egyik legfontosabb római műemléket, a ,,korsós,, sírkamrát. Művészettörténeti nevét a sírbolt falán látható korsó-pohár ábrázolásról kapta a IV. századi ókeresztény építmény. Új múzeum nyílt Mohácson - a délszláv népművészet és a fekete kerámia remekeit mutatja be -, Szigetváron pedig helytörténeti kiállítást rendeztek be a hajdani postakocsiállomás épületében.
Az új idény érdekes szervezeti eseménye: szövetségre léptek egymással a baranyai utazási irodák és megalakították az ország első idegenforgalmi egyesületét. Az együttműködés legfontosabb céljának a vendégek - a hazai és a külföldi turisták - jobb kiszolgálását, ellátását tekintik az alapítók. Az egyesület elhatározta: tisztességes eszközökkel küzdeni fog az idegenforgalom tisztességtelen jelenségei ellen, mindenekelőtt a kontárok, a szerencsevadászok, az utasok megsarcolói ellen. (MTI)
1990. április 30., hétfő 18:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|