|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
VOSZ elnökségi ülés (1. rész)
|
1990. április 11., szerda - A Vállalkozók Országos
Szövetsége saját szempontjából is sikeresnek ítéli a parlamenti
választásokat, hiszen vezetőik, tagjaik közül három is országgyűlési
képviselői mandátumot szerzett. Ez jó alap ahhoz, hogy a vállalkozók
hallassák szavukat a Parlamentben, s mindenkor kezdeményezhessék az
őket érintő törvények megalkotását - hangzott el a Vállalkozók
Országos Szövetségének elnökségi ülésén szerdán, az Ipari
Minisztériumban.
A képviselők: Palotás János VOSZ-elnök, Fejes Attila társelnök, valamint a szövetség által támogatott Zsíros Géza vállalkozó ismertette a legfontosabbnak ítélt teendőket.
Palotás János - aki az MDF támogatásával nyert - arról szólt, hogy a pártoknak még gyökeret kell ereszteniük, és meg kell tanulniuk új szerepüket. Az új helyzet új stratégiát is kíván, s csak később derülhet ki a VOSZ számára, hogy kit érdemes valójában támogatni, az érdekképviseletek mely politikai szervezet mellett találják meg leginkább helyüket. A VOSZ ma úgy véli, hogy az MDF-fel van lehetőség a szoros együttműködésre, és a Kisgazdapárt nézetei is igen közel állnak a szervezethez. Mindenesetre a VOSZ egyik párt mellett sem kötelezi el magát. Bízik abban, hogy a kormányt alakító párt programja megfelel a vállalkozók érdekeinek, hozzájárul a tulajdonosi és a termelői struktúra gyors átalakításához.
Gyakorlati kérdésekről szólva a VOSZ elnöke kifejtette: több olyan jogszabály-módosításra van szükség és lehetőség még év közben, amellyel lényegesen javítható a vállalkozók helyzete. Például a befektetés-ösztönzés szabályai ma gátolják a befektetőket, pontosabban hatásuk csak az év végén, a következő év elején az adó befizetésekor jelentkezik. Az évközi jogszabály-módosítással a hátrányos elemeket ,,hatástalanítani,, lehetne. Ugyancsak fontos lenne a társadalombiztosítás szabályainak megváltoztatása. Az alapvető változtatásra már csak a jövő év elejétől kerülhet sor, ám arra már most megvan a lehetőség, hogy módosítások következtében bevezessék: a vállalkozók csak a kapott szolgáltatással arányban fizessenek társadalombiztosítási járulékot. Jelenleg ugyanis a befizetés jövedelmük arányában történik, ám szolgáltatást csak évi 240 ezer forintnak megfelelő összeg után kapnak. (folyt. köv.)
1990. április 11., szerda 13:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|