|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ Valláspolitikai Bizottságának nyilatkozata (OS)
|
1989. november 23., csütörtök - Változik-e a Néphadsereg? Miközben Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter arról próbálja meggyőzni a képviselőket, hogy a Kiskirályok mundérban című könyv szerzője nem szól kellő súllyal azokról a mélyreható változásokról, amelyek a Néphadseregben az utóbbi időben végbementek, a Honvédelmi Minisztérium lapja, a Pont, ízelítőt ad abból, hogy milyen változásokra is gondolhat a miniszter. A lap szerkesztőit és újságíróját nem zavarja, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányának 60. paragrafusa mindenki számára alapvető joggá nyilvánítja a vallásszabadságot. Negatív csengésű címmel, negatív tartalmú cikket közöl 1989. november 10-i számában három törvényesen elismert vallásfelekezet ellen. A közösség megsértésének törvényes tilalma őket nem köti? Magyarországon jelenleg 27 törvényesen elismert vallásfelekezet működik, és a kormány 4 újabb közösség bejegyzését tervezi. A Pont cikkében a mintegy harmincból három vallási közösség kerül érthetetlen szempontok alapján egy kalapba. E közösségek a múltban vagy a közelmúltban valamiféle konfliktusba kerültek a hadsereggel. Köztudott, hogy a nazarénusok nem fognak fegyvert, a Jehova tanúi a katonai szolgálatot sem vállalják, a Hit Gyülekezete pedig amiatt, hogy tagjait diszkriminációk érték a hadseregben, nyílt levélben tiltakozott Kárpáti Ferencnél. E közösségek kipellengérezése - úgy tűnik - nem egyéb kicsinyes bosszúnál. Ízléstelen dolognak tartjuk, hogy eme - egymástól igen eltérő hitgyakorlatú - felekezetek közti közös nevezőt amerikai rémtörténetekre célozva próbálják megkonstruálni. A teológiailag abszolút dilettáns cikkíró vélekedései legalább 15 000 magyar állampolgárt sértettek meg, ennyire tehető e felekezetek létszáma. Köztudott, hogy ők békesség- és munkaszerető emberek, egyben adófizető polgárok Munkájukkal hozzájárulnak a HM eltartásához. A cikk sötét korszakot idéz fel, azt a kort, melyben a társadalmi problémákért a kisebbségeket tették felelőssé, először rágalmazták, majd irtották őket. A HM-nek is tudomásul kell vennie, hogy Magyarország etnikailag és vallásilag is heterogén állam, és tiszteletben kell tartania a kisebbségek szokásait, életmódját, mert nekik is joguk van úgy élni, ahogy akarnak. E joguk korlátját csak demokratikus úton megalkotott törvények jelenthetik. A szabaddemokraták bíznak benne, hogy az egyházak és a hadsereg egymás mellett éléséből véglegesen kiküszöbölődik a ,,beavatkozás,, gyakorlata. Mos a Pont szerkesztőségén lenne a sor, hogy a megsértett vallási kisebbségektől bocsánatot kérjen (OS)
1989. november 23., csütörtök 17:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|