|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - második nap (3. rész)
|
Ezzel éles fordulatot vett a kongresszus menete, sarkítottabbá, egyértelműbbé váltak a felszólalások. A párt jellegéről folyó vitában sokan még az érdemi mondandójuk előtt deklarálták valamelyik platformhoz való tartozásukat, illetve ,,függetlenségüket,,. Igen eltérőek voltak a vélemények abban a kérdésben, hogy új pártra, esetleg pártokra vagy megújult MSZMP-re van-e szükség. A hozzászólók egy része azt hangsúlyozta: a változásokat, az előrehaladást úgy kell ütemezni, hogy az a tagság számára is követhető legyen. Többen azt is megfogalmazták: mindenképpen el kell kerülni a szakadást, mert ebben az esetben atomjaira hullhat a párt, s ez ma a legnagyobb veszély. A többség álláspontja azonban Kárászné Rácz Lídia Zala megyei küldött szavaival összegezhető. Eszerint olyan pártot kívánnak, ,,amely az, aminek nevezi magát. Szocialista pártot, amely nemcsak deklaráltan szocialista. Olyan új pártot, amely nem hord nevében látszatként egyetlen társadalmi csoportot sem, s amelynek minden becsületes ember tagja lehet,,. Akikkel a stratégiai kérdésekben nem sikerült egyetértésre jutni, azoktól el kell válni. Új pártra, új vezetésre van szükség, csak így szerezhető vissza a tagság elveszett bizalma. A délelőtti vita egyik leggyakrabban visszatérő gondolata a felelősségvállalás kérdése volt. Csaknem valamennyi felszólaló szólt arról a nyomasztó teherről, amely az elmúlt évtizedek hibái, bűnei miatt nehezedik a párt tagjaira. Ugyanakkor egyöntetű véleményként fogalmazódott meg, hogy a cselekvést bénító, önmarcangoló bűntudattól mielőbb meg kell szabadulnia. Ehhez azonban elengedhetetlen a múlt tényeinek őszinte feltárása, helyes értékelése. A felszólalók ezzel kapcsolatban hangoztatták azt is, hogy a felelősségvállalás határvonalait nem lehet többé összemosni a párt több százezres tagsága és legfelsőbb vezető rétege között. A tagság nem tehető felelőssé azokért a hibákért, amelyeket nevében követtek ugyan el, de amelyekhez a valóságban vajmi kevés köze volt. E kérdést Horváth Csaba Baranya megyei küldött vetette fel a legélesebb formában; azt ajánlotta a kongresszusnak, hogy személyekre lebontva, dokumentumban határozza meg a politikai felelősség mértékét. Ezzel összefüggésben többek között Lázár György, Havasi Ferenc, Németh Károly, Czinege Lajos, Gáspár Sándor nevét említette. (folyt.köv.)
1989. október 7., szombat 16:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|