|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Baker Magyarországról (2.rész)
|
Az MTI kérdésére, hogy vajon egyoldalúan Lengyelországon van-e most a hangsúly, az amerikai külügyminiszter határozott nemmel válaszolt. ,,Magyarországon - mondotta - nem kevésbé fontos változások mennek végbe. Lengyelországban valamelyest gyorsabb lehet a haladás politikai téren, míg Magyarországon a gazdasági reform halad gyorsabban előre - de jön a politikai is. A magyar külügyminiszterrel behatóan tárgyaltunk e kérdésekről, valamint a magyar kormány bátor döntéséről, amellyel lehetővé tette az NDK-menekültek kiutazását az NSZK-ba. Emellett egy sor egyéb kérdés volt napirenden,, mondotta James Baker. Kínai kollégájával folytatott két tárgyalásáról az amerikai külügyminiszter azt mondotta: ,,érezhető volt a kínai kormány szándéka, hogy mindent megtegyenek a két ország számára igen fontos geopolitikai és stratégiai viszonyunk megőrzéséért,,. Amerikai részről ugyanakkor határozottan leszögezték elítélő véleményüket az emberi jogok megsértéséről. A kínai külügyminiszter azt mondotta, hogy azokat, akik csak eltérő véleményt nyilvánítottak, nem büntetik meg, felelősségre vonják viszont azokat, akik kárt okoztak, ,,akik megsértették a törvényeket,, , mondotta el Baker. A miniszter válaszaiból kitűnt, hogy a közel-keleti kérdésekben aligha volt érdemi haladás az izraeli külügyminiszter és az egyiptomi elnök bevonásával folyt tárgyalásokon. Hétfőn mindkét politikust fogadja Washingtonban George Bush elnök. Az amerikai külügyminiszter közvetetten elutasította az afgán kormány javaslatát, hogy küldjenek amerikai különmegbízottat tárgyalni Kabulba. Arra van szükség, hogy a Nadzsibullah-rendszer átadja helyét egy reprezentativ afgán kormánynak, mondotta Baker.+++
1989. szeptember 30., szombat 07:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|