|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Friss levegő a sziklás hegységben - remények és távlatok a Baker-Sevardnadze találkozó után
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti
Jackson, 1989. Szeptember 24. vasárnap (MTI-tud.) - A szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó záróokmányait a Sziklás-hegység pompás bérceivel a háttérben, a szabadban írták alá, majd Baker, amerikai külügyminiszter arról beszélt a sajtó előtt: a nyílt vidék, a tiszta levegő híven jelképezi, hogy a két hatalom a kapcsolatok friss szakaszába lépett.
A tények alátámasztják a hatásos fogalmazást. A fegyverzetkorlátozásban egy sor fontos részeredmény született, amelyek a Szovjetunió nagyobb, Washington kisebb engedményeinek köszönhetőek. Igaz, az amerikai kormány talán azt tekinti a legnagyobb ,,engedménynek,, , hogy háromnegyed éves kivárás, halogatás után most úgy döntött: a szovjet helyzet bizonytalanságai ellenére keresi az együttműködést Moszkvával, mert érdekelt Mihail Gorbacsov és refomrpolitikája sikerében. Az űrfegyverek kérdésének kiiktatásával talán a legnagyobb akadály hárult el a támadórakétákat felére csökkentő START- szerződés elől, bár annak megkötéséhez még így is hosszú, nehéz tárgyalásokra van szükség. Nyílt kérdés az is: hajlandó lesz-e majd az amerikai törvényhozás ratifikálni olyan megállapodást, amelyet a Szovjetunió (amennyiben Amerika mégis telepítene űrfegyvereket) egyoldalúan felmondhat. A tervezett bizalomépítő intézkedések és a kölcsönösen kinyilvánított szándék alapján jó remény van arra, hogy az európai hagyományos haderőcsökkentési tárgyalások lendületesen haladnak majd. Szovjet részről elfogadták az amerikai javaslatot, hogy próbálják a szerződést egy éven belül kidolgozni. Ez szakértők szerint technikaliag is túl rövid idő. Amennyiben azonban akár két éven belül aláírhatnák az egyezményt, amely igen jelentősen mérsékli a csapatokat, a fegyverzetet az Atlanti Óceántól az Uralig terjedő térségben - beleértve a kelet-európai országokat, köztük hazánkat - ez a háború utáni korszak egyik legfontosabb fejleménye lesz. Wyoming után úgy tűnik, hogy ,sínen van,, a vegyi fegyverek gyártását, tárolását eltiltó egyezmény ügye s 15 évi alkudozás után életbe léphetnek a föld alatti békés és katonai célú atomkísérleteket korlátozó egyezmények. (folyt.)
1989. szeptember 24., vasárnap 17:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|