|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Mark Palmer nyilatkozata
|
Washington, 1989. július 14. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Varsa István köszönti kedves hallgatóinkat. Mint azt már hírül adtuk, Budapesten ma eltemették Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt volt főtitkárát, Magyarország legújabb kori történelmének legismertebb, mindenképpen legmeghatározóbb és ennél fogva legvitatottabb politikusát. A temetésen az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Mark Palmer képviselte az Egyesült Államokat, aki kérésemre a következő néhány perces exluzív nyilatkozatot adta arról, ahogy Kádár János politikai karrierjét és szerepét Magyarország történelmében az Egyesült Államok kormánya értékeli: - Bush elnök már világosan és elgondolkodtatóan tolmácsolta az Egyesült Államok kormányának érzelmeit Kádár János halálával kapcsolatban abban a washingtoni interjúban, amit a magyar hírközlő szervek képviselőinek adott még budapesti látogatása előtt . És amint az ismeretes, Kádár János politikai karrierjében volt egy szakasz, amelynek során tevékenységét mi a legélesebben és legszókimondóbban bíráltuk, elleneztük. Itt természetesen az 1956-os forradalom utáni időszakra utalok. Azt hiszem, ezzel kapcsolatos álláspontunk félreérthetetlenül világos, úgyhogy megismétlésére nincs szükség. És erről a periódusról ugyanolyan mély meggyőződéssel valljuk nézeteinket, mint bárki más. Ugyanakkor azonban a hatvanas évek elején és a hetvenes években Kádár János volt a világ eme részén tapasztalható reformmozgalom, reformtörekvések elvitathatatlan vezetője. Neki volt a legtöbb bátorsága és elképzelése arról, hogy milyen irányban kell haladni, és éppen ezért ő érdemli meg a legtöbb elismerést, hiszen ezekben az időkben nem volt népszerű politika a gazdasági reformok támogatása vagy a népek közötti megbékélésre irányuló törekvések támogatása. Kádár János pedig minderre vállalkozott. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|