|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarországi Szociáldemokraták országos értekezlete (1. rész)
|
1989. július 1., szombat - Hetvenegy tagú országos választmányt választott a magyarországi szociáldemokraták országos értekezlete a Budai Vigadóban szombaton, a tanácskozás első napján. A küldöttek, akik az MSZDP működő szervezeteinek csaknem 80 százalékát képviselik, négy tartózkodással és egy ellenszavazattal megerősítették a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöki tisztében Révész Andrást. Öt tartózkodás mellett elfogadták azt a javaslatot is, amelynek alapján megszüntnek tekintik az MSZDP ideiglenes vezetőségének munkáját. Ugyancsak semmisnek nyilvánították azokat a kizáró határozatokat, amelyeket az ideiglenes elnökség hozott egyes MSZDP-tagok - Csurdi Sándor, Márkus László, Szilágyi Gábor és Ruttner György - ügyében.
Az MSZDP országos értekezletét - amelyen megjelent Mark Palmer, az Egyesült Államok és Alexander Arnot, az NSZK budapesti nagykövete, valamint a Belga Szocialista Párt képviselője - Révész András, az MSZDP elnöke nyitotta meg. Rövid beszédében szólt arról, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalom szervezése az elmúlt fél évben nem volt zökkenőmentes, épp ezért nagy öröm az első országos értekezlet megrendezése. Reményét fejezte ki, hogy ez a tanácskozás iránymutató lesz a magyarországi szociáldemokrácia jövőjét illetően. Hangsúlyozta: a szociáldemokrata párt a jövő pártja kíván lenni. A megnyitót követően Wolfgang Roth, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökségének tagja üdvözölte az értekezlet résztvevőit. Kifejezte reményét, hogy a jövőben nem fogják a viták akadályozni az erős magyar szociáldemokrata mozgalom megszületését. Hangsúlyozta: reformista, sok irányzatot és sok fiatalt tömörítő pártra van szükség. Olyanra, amely nemcsak az elmúlt 40-50 év tradícióját követi, hanem utat mutat a jövő felé. A nyugatnémet politikus tolmácsolta pártja, valamint Hans-Jochen Vogel, az SPD elnöke és Willy Brandt, az SPD tiszteletbeli elnöke személyes üdvözletét. Ruttner György a napirend előterjesztése során egyebek közt azt hangoztatta, hogy ez az országos értekezlet legitimációs értekezlet. Szükség van arra, hogy a párt alulról szerveződjön. Erre minden remény megvan, hiszen a mostani értekezlet megszervezését elsősorban a vidéki szociáldemokrata szervezetek és más szociáldemokrata csoportok, platformok szorgalmazták. Ezt követően megkezdődött a párt programtervezetének vitája. A dokumentum főbb pontjait Sinkovics Alfréd ismertette. (folyt. köv.)
1989. július 1., szombat 20:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|