|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Antall washingtoni tárgyalásai
|
------------------------------
München, 1990. október 18. (SZER, Mai nap) - Antall József miniszterelnök ma találkozik Bush amerikai elnökkel a Fehér Házban. Az eszmecsere közép-európai idő szerint délután fél négykor kezdődik. A megbeszélés középpontjában Magyarország gazdasági helyzete áll. Bush elnök részletesebben akar tájékozódni a szabadpiaci gazdaság bevezetését célzó magyar hároméves gazdasági tervről. Antall József feltehetőleg arra kéri majd Bush elnököt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy amerikai üzletemberek növeljék magyarországi beruházásaikat.
A magyar miniszterelnök tegnapi programjáról washingtoni munkatársunk, Csipán Tibor küldött jelentést:
- Tegnap este a washingtoni nagykövetség fogadást adott Antall József miniszterelnök tiszteletére, egyben emlékünnepséget is tartottak október 23-ika alkalmából. Az eseményen közel 300-an vettek részt és úgy is tekinthetjük ezt az eseményt, mint az új Magyarország új amerikai nagykövetségének a felavatását.
Zwack Péter nagykövet bevezetőjében kiemelte, hogy "Antall József az első magyar vezető, aki az Egyesült Államok elnökének a meghívására hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban". Majd azonnal átadta a mikrofont a kormányfőnek. Szokásához híven cselekedett, hiszen itt már bebizonyította, hogy a követségi rendezvényeken a rövid felszólalások híve.
A miniszterelnök beszédében elmondotta a meghívottaknak, hogy büszke arra, hogy egy függetlenné vált és demokratikus ország vezetőjeként érkezhetett ide úgy is, mint az egyetemes magyarság képviselője. Nyomatékosan utalt arra, hogy Magyarország döntő szerepet játszott a közép-kelet-európai átalakulásban és hangsúlyozta: szerinte ennek is köszönhető az Egyesült Államok elnökének a megtisztelő meghívása. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|