|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
,,Maradonapolisz,, kiütéses győzelmet várt... (4. rész)
|
Szerda délelőtt az újpestiek egy kis sétán vettek részt, délután taktikai megbeszélés jelentette az utolsó felkészülési programpontot. Az esti találkozón, 50 ezer néző előtt, a belga Goethals bíráskodásával a következő összetételben kezdtek a csapatok:
SSC Napoli: ----------- Galli - Rizardi, Francini, Crippa - Corradini, De Napoli, Baroni, Alemao - Silenzi, Careca, Maradona
Ú. Dózsa: --------- Brockhauser - Varga, Kósa, Szabó Gy., Szlezák - Fitos, Kecskés, Miovecz, Huszárik - Eszenyi, Bácsi (folyt.köv.)
1990. szeptember 19., szerda 20:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|