|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
,,Maradonapolisz,, kiütéses győzelmet várt... (1. rész)
|
Jancsó Kornél, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:
1990. szeptember 19. szerda (MTI) - Fellélegeztek a futballimádó Nápolyiak. Az üdvöske, a hőn szeretett argentin karmester vállalta a játékot az Ú. Dózsa elleni BEK-rajton. Diego Armando Maradona pályára lép szerdán este a Sao Paolóban ( ) harsogták a reggeli újságok, nem leplezve a teljes odaadást az elsőszámú nápolyi kedvencért. Talán az sem kizárt, hogy a város ókori elnevezését - a görög elnevezésből lett Neapolis, vagyis újváros után - a futballmánia, mindenekelőtt a Maradona-őrület jegyében átkeresztelik, mondjuk Maradonapoliszra.
,,Nem hagylak el titeket soha. Futni ugyan nem tudok még rendesen, de inkább széthajtom magam a pályán, mintsem kihagyjam a ma esti mérkőzést ,, - adta hívei tudtára Maradona a szerda reggel megjelent Corriere dello Sportban. A helybéli ,,tifosok,, természetesen kitörő örömmel fogadták a dél-amerikai klasszis visszatérését a csapatba, s a szurkolók, ha felismerték a magyarokat, úton-útfélen gólzáporos vereséget ígértek. Ami a jutalmakat illeti, az SSC Napoli játékosai fejenként hét és félmillió lírát, vagyis 400 ezer forintnak megfelelő prémiumot kapnak, ha továbbjutnak a BEK-ben az Ú. Dózsa ellenében. Ugyanez az összeg jóval szerényebb, bár így is jelentős pénznek számít a lila-fehérek esetében. Ha netán a Megyeri útiak vennék sikerrel az első fordulót, a játékosok között kétmillió forintot osztanának szét...
A magyar bajnok házatáján egyébként némileg megnyugodtak a kedélyek a kedd esti átmozgató edzésnek köszönhetően. A futballisták már nagyon várták a szerdai megméretést. Miközben a Sao Paolo stadion gyönyörűen ápolt zöld gyepén Kovács Ferenc pattogós gyakorlatokat vezényelt az egészséges játékosoknak, két maródi szomorúan ücsörgött a kispadon.
- Mint csapatkapitány, ott szerettem volna lenni a játéktéren, dehát a rendkívül maakacs izomhúzódásom keresztülhúzta a számításaimat - mondta szinte magának Rubold Péter, akinek pedig higgadtságára, tapasztalatára, játékszervező képességére igazán szükség lett volna a BEK-találkozón. (folyt.köv.)
1990. szeptember 19., szerda 11:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|