|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Országos szakszervezeti kerekasztal Bábolnán (1. rész)
|
1990. szeptember 11., kedd - A kormány ,,tulajdon és
privatizáció,, című előterjesztéséről, valamint a kedvezményes
üdültetést érintő kérdésekről tárgyalt kedden Bábolnán, az Országos
Szakszervezeti Kerekasztal, vagyis Autonómok, az Értelmiségi
Szakszervezetek tömörülése, a Független Szakszervezetek Demokratikus
Ligája, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a
Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési
Fóruma és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség képviselői.
Az első napirendi ponttal kapcsolatosan az ülésen leszögezték: a szakszervezetek üdvözlik a privatizációs program gyorsítását célzó kormányzati szándékot. Megítélésük szerint azonban a dokumentum tézisei viszont egyoldalúak, az anyag a privatizációt lényegében politikai jelszóként kezeli, és nem társadalmi konszenzust kereső koordinációs törekvést jelez. Így fennáll annak a veszélye, hogy a Parlamentben egy újabb joghézagokkal teli szabályozást alkotnak. A téma eredményes parlamenti megvitatására csak akkor lehet számítani, ha azt közgazdaságilag megalapozottan, a gazdasági szerkezet, a szabályozórendszer, a fogyasztói érdekvédelem és az állami felügyelet jellegének változásával összefüggésben tárgyalják.
A szakszervezetek - hangsúlyozták a tanácskozáson - alapvetőnek tartják, hogy a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek jogszabályban garantált részvételi és a döntésekbe való beleszólási lehetőséget kapjanak, hiszen csak így biztosítható a demokratikus társadalmi kontroll. Ennek érdekében a privatizációs folyamat összes dokumentumát hozzáférhetővé kell tenni az érdekképviseletek számára. Arra is lehetőséget kell biztosítani, hogy tárgyalásokat folytassanak a munkavállalói érdekek képviseletében. Amennyiben az érdekképviseleti szervezetek a privatizáció javasolt módjai ellen kifogást emelnek, avagy eltérő privatizációs indítvánnyal kívánnak élni, azt az Állami Vagyonügynökség érdemben vizsgálja meg, s a jogsértő határozatok ellen bírósághoz lehessen fordulni. A cégbírósági bejegyzés feltétele legyen a munkavállalók véleményezésének dokumentálása is.
A nemzeti érdeket alapvetően érintő jellege miatt a privatizáció koncepcióját csak az Országgyűlés kétharmados egyetértésével fogadják el - hangoztatták a tanácskozáson. Azt is fontosnak tartották, hogy a privatizáció az állami tulajdon sokszínűvé válását jelentse, s teremtse meg a fennmaradó állami vállalatok működtetésének hatékony feltételeit is. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták: a dolgozók szociális védelmét folyamatosan biztosítani kell. (folyt.köv.)
1990. szeptember 11., kedd 15:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|