|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Glásznoszty a pleszecki űrközpontban (2.rész)
|
A tőzeglápok, nyírfák és tavak övezte Pleszeck a világ legforgalmasabb űrközpontja, ahonnan amerikai megfigyelések szerint már több mint 1150 - a pleszecki szovjet tájékoztatás szerint ezernél valamivel több - távközlési és meteorológiai műholdat állítottak föld körüli pályárra, majdnem annyit, mint az amerikaiak, nyugat-európaiak, japánok és kínaiak együttvéve. (A Pleszeckből felbocsátott műholdak pályája az északi és a déli sark fölött halad, míg a bajkonuri űrközpontból a műholdakat geostacionárius pályára állítják. Ez utóbbiak pályája az egyenlítő fölött húzódik és a Földdel együtt mozognak.) A pleszecki központot 1957-ben nyitották meg katonai rendeltetésű rakétabázisként, ugyanabban az évben, amikor a bajkonuri központból felbocsátott első szputnyikkal beköszöntött az űrkorszak. Iván Olejnyik, az űrközpont parancsnoka az újságírókkal beszélgetve elmondta, hogy a szovjet űrkutatásban a gazdaságosság elveinek érvényesítésére törekszenek. ,,Meg kell tanulnunk, hogyan kell a pénzt számolni,, - mondotta. A tanulás már megkezdődött. Pleszeckből ez év áprilisában állították föld körüli pályára kereskedelmi alapon az első ,űrszállítmányt,, a francia Matra-cég megrendelésére. Szeptemberben egy nyugatnémet konzorcium kísérletéhez - proteinkristályok növekedése az űrben - nyújtottak szállítókapacitást. +++
1989. szeptember 28., csütörtök 08:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|