|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Olaszország és a Szovjetunió már az elődöntőben
|
1989. szeptember 28. csütörtök (Reuter) - Bizonyos kérdések már szerdán, a 4. fordulóban tisztázódtak a svédországi férfi röplabda Európa-bajnokságon. Bár még egy forduló hátravan a csoportmérkőzésekből, Olaszország és Szovjetunió már az elődöntőben érezheti magát. A négy közé jutásért az A-csoportból még Bulgária és a házigazda Svédország, a B-csoportból Lengyelország és Hollandia van versenyben. - A késő esti mérkőzések eredményei: A-csoport (Stockholm): Bulgária - NDK 3:2 (-14, 5, 11, -11, 10) Az állás: 1. Olaszország 4 4 - 12:3 8 pont 2. Bulgária 4 3 1 10:5 7 3. Svédország 4 3 1 9:6 7 4. Franciaország 4 2 2 7:7 6 5. NDK 4 - 4 4:12 4 6. NSZK 4 - 4 3:12 4 B-csoport (Örebro): Jugoszlávia - Hollandia 3:1 (-2, 13, 12, 10) Az állás: 1. Szovjetunió 4 4 - 12:4 8 pont 2. Lengyelország 4 3 1 10:4 7 3. Hollandia 4 2 2 8:7 6 4. Jugoszlávia 4 2 2 8:9 6 5. Románia 4 1 3 5:10 5 6. Görögország 4 - 4 3:12 4+++
1989. szeptember 28., csütörtök 08:57
|
Vissza »
|
|
Olaszország és a Szovjetunió már az elődöntőben (2. rész)
|
A férfi röplabda Eb ötödik fordulója: A-csoport (Stockholm): Franciaország - Olaszország 3:2 ( 5, 13, -4, -15, 13) NSZK - NDK 3:1 ( 3, -11, 10, 4) B-csoport (Örebro): Szovjetunió - Románia 3:0 ( 5, 9, 6) Hollandia - Lengyelország 3:0 ( 3, 7, 6) +++
1989. szeptember 28., csütörtök 21:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|