|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (9. rész)
|
Vass Józsefné (Békés m., 15. vk.), a sarkadi Lenin Mgtsz ------------- főkönyvelő-helyettese a júniusi parlamenti ülésszakon a mezőgazdasági termények - elsősorban a gabona - termelői árának emelését, illetve a külkereskedelmi tevékenység rendjének - nevezetesen a kivételi listának - a vizsgálatát indítványozta. Mivel az Országos Árhivatal elnökének válaszát sem a képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el, az interpellációval a kereskedelmi, illetve a terv- és költségvetési bizottság foglalkozott. Jelentésük szerint a mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek termelői árára vonatkozó ármegállapítás, valamint a külkereskedelmi tevékenység folytatásának rendjéről szóló kereskedelmi miniszteri rendelet felülvizsgálata a kereskedelmi törvény és az ártörvény kimunkálása során megtörtént. Mivel a gabona árának emelése nem ragadható ki a szabályozás bonyolult rendszeréből, ezért valamennyi összefüggésre kiterjedő áttekintés szükséges. Vass Józsefné kifejtette: a gabonaár-emeléssel kapcsolatban alapvető fontosságúnak tartja az árkérdést, s kérte, a most kapott választ csak közbenső tájékoztatásként fogadja el az Országgyűlés, a kérdés konkrét tárgyalására az október 17-én kezdődő ülésszakon kerüljön sor. Az Országgyűlés egyetértett a képviselő javaslatával. Sebők József (Heves m., 8. vk.), a karácsondi Kossuth MGTSZ ------------ elnöke a júniusi ülésszakon a Heves megyei pedagógusok bérfejlesztését, különösképpen a túlórák díjazását és a pedagógusbér-emelés megyénkénti differenciálását kifogásolta. A válasz akkor nem volt elfogadható, így az interpellációt a kulturális bizottság vizsgálta felül. Jelentéséhez Glatz Ferenc művelődési miniszter fűzött most kiegészítést. Kifejtette: az ország különböző megyéiben kialakult pedagógusbér-emelési különbségek elsősorban abból származnak, hogy egyes törvényhatóságok önerőből emelik a béreket, máshol - így például Heves megyében - viszont nem törődnek vele. Ezeket a különbségeket igyekszik a Pénzügyminisztérium és a Művelődési Minisztérium nivellálni, de tudomásul kell venni, hogy a helyi erőkön rendkívül sok múlik a következő években is. Az interpelláló képviselő és az Országgyűlés a választ egyhangúlag elfogadta. (folyt.köv.)
1989. szeptember 27., szerda 15:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|