|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
Október 23. megünneplésének előkészületei
|
----------------------------------------- London, 1989. szeptember 13. (BBC, Panoráma) - Az 1956-os magyar forradalom 33. évfordulójának méltó megünneplése érdekében néhány héttel ezelőtt Október 23-ika Bizottság néven több párt és szervezet tömörülést hozott létre. Az Október 23-ika Bizottság ma rendkívüli ülést tartott. Ennek okáról kérdeztem meg telefonon Balogh Gábort, a Bizottság soros elnökét, aki a Kereszténydemokrata Néppárt tagja: - Az Október 23-ika Bizottság mai napon rendkívüli ülést tartott. Ezt az ülést az indokolta, hogy a hét folyamán különböző szervezetek - közöttük a Történelmi Igazságtétel Bizottság - úgy nyilatkozott, hogy kizárólagos joggal szeretné az október 23-iki ünnepséget megrendezni. Bizottságunk ennél sokkal többre vállalkozik és vállalkozott. Mégpedig: megalakulásával a magyar nemzet önbecsülését és függetlenségi törekvéseit kívánja utódaink számára is megörökíteni. Azt akarja, hogy 1956. október 23-ikára méltóképpen emlékezzünk, és 33. évfordulóját össztársadalmi szinten, nemzeti összefogással ünnepeljük meg. Bízunk abban, hogy a TIB is felismeri október 23-ika pirosbetűs nemzeti ünneppé emelésének fontosságát, ugyanis a magyar nép önbecsülése és függetlenségi törekvése ezen a napon érte el tetőfokát. Ezen a napon tudatta a magyar nemzet a világgal, hogy az állami hatalom kialakításához és gyakorlásához a magyar népnek joga van. És ezt a jogot tőle elvenni, vagy annak gyakorlásában akakdályozni nem lehet. - Balogh úr, milyen szervezetek csatlakoznak Önökhöz? (folyt.)
1989. szeptember 13., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Október 23. megünneplése - 1. folyt.
|
- Jelenleg több mint tíz szervezetet számlálunk. Az alapító tagok között van a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazdapárt, a Független Magyar Demokrata Párt (sic ), a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Függetlenségi Párt, a Magyar Néppárt, a Magyar Október Párt, a Politikai Foglyok Szövetsége, a Recski Szövetség, a Republikánus Kör, Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség, az Április 6-ika Kör, valamint megfigyelői státusztban a Szabad Demokraták Szövetsége, illetőleg vannak egyéb szervezetek is. - Valószínűnek tartja, hogy sikerül megegyezésre jutni a Történelmi Igazságtétel Bizottsággal is? - Remélhetőleg nem lesz köztünk olyan ellentét, vagy ellentmondás, amely szerint a Történelmi Igazságtétel Bizottság és az Október 23-ika Bizottság között kibékíthetetlen szakítás következne be. Bizottságunk elvárja, hogy a csatlakozó pártok, vagy társadalmi szervezetek gyakorlatilag is ítéljék el az 1956. november 4-iki fegyveres beavatkozást és az azt követő véres megtorlást. Amennyiben más szervezetek ezt megteszik, minden további nélkül hajlandóak vagyunk belük együtt ünnepelni. +++
1989. szeptember 13., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|