|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-sok helyzete
|
----------------
München, 1989. szeptember 2. (SZER, Világhíradó) - Dorogi Judit a Magyarországon lévő keletnémet menekülni akarók helyzetéről, reményeiről tájékoztat: Ausztriában és Nyugat-Németországban napok óta lázas előkészületek folynak a Magyarországról érkező keletnémetek fogadására. Az már nyílt titok, hogy hamarosan megindulnak, csupán az időpontot sikerült eddig titokban tartaniuk az illetékeseknek. A menekültekről rendszeresen tájékoztat a nyugatnémet tévé egyik szerkesztője. Tegnap este mindenesetre azzal vezette be tudósítását, hogy elkezdődött a visszaszámolás. A Münchenben megjelenő Süd Deutsche Zeitung mai száma pedig főcímében adja tudtul: Budapest megerősítette, hogy valamennyi keletnémet polgár utazhat. A hír, miszerint sikerült - úgymond - humanitárius megoldást találni a Magyarországon tartózkodó keletnémet menekültek számára, nagy örömmel töltötte el őket. A nyugatnémet lap budapesti közleményekre hivatkozik, és úgy tudja, hogy a magyar szervek közvetett módon felhívták azokat a keletnémeteket, akik szintén a Szövetségi Köztársaságba akarnak távozni, de eddig még nem jelentkeztek, hogy késedelem nélkül tegyék meg. Minden jel arra utal, sikerült végre megoldást találni a menekültek kiutazására, bár ennek mikéntjét egyelőre nem árulták el. Az MTI viszont közölte az utazni szándékozókkal, hogy az NSZK budapesti nagykövetségén átvehetik a Vöröskereszt által kiállított érvényes útiokmányukat. Nyugatnémet részről Budapesten tárgyaló politikusok ismételten hangsúlyozták a magyar vezetők egyyüttműködési készségét, továbbá azt, hogy Budapest szemmel láthatóan előnyben részesíti a kényes ügy emberjogi vonatkozásait az NDK-val szembeni kötelezettségeivel. Voigt azt is aláhúzta, hogy a keletnémetek mostani tömeges menekülésére talált megoldás csak egyszerű humanitárius akció lehet. Hogy hány keletnémet menekült vár arra a bizonyos jelre, amely immár törvényes formában lehetővé teszi kiutazását Magyarországról, senki sem tudja. Számukat a legóvatosabb nyugatnémet becslések is legalább tízezerre teszik. +++
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|