|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a filmszakma ésszerű átalakításáról
"A szeptember 15-én vitára bocsátott vázlat előtt Glatz Ferenc
művelődési miniszter a szeptember 11-ei miniszteri értekezleten
véleményezte, sőt támogatásáról biztosította a kidolgozott
tervezetet, melyet 1990. január 1-jétől kiván bevezetni.
Ennek a magyar mozgókép-gyártás egészét érintő, módszereiben
áldemokratikus, ellenőrizhetetlen zártkörű akciónak azonnali
leállítását és nyilvánosságra hozatalát követeljük."
Amerika Hangja, Világhíradó:
Stratégiai kezdeményezés
"Az amerikai szenátus úgy döntött, nem emeli meg a képviselőház által
csökkentett stratégiai védelmi kezdeményezés költségvetését. Mint
tudósítónk jelentette, ez is csak azt bizonyítja, hogy a program
népszerűsége egyre inkább csökken.
- A szenátus 2:1 arányban utasította el a stratégiai védelmi
kezdeményezés 1990. évi költségvetésének emelését. A honvédelmi
költségvetés szenátusi tervezete 4 milliárd dollárt irányoz elő erre
a célra. A képviselőház csak 3,1 milliárd dollárt szavazott meg, és
most - ahogy ez az amerikai törvényhozásban lenni szokott - egy
külön bizottság próbálja kidolgozni azt a kompromisszumot, amely az
egész kongresszusnak megfelel."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: magyar szociáldemokraták - Ruttner György
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 1. péntek (MTI-TUD) - Willy Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnöke péntek délelőtt fogadta a nyugatnémet szövetségi kormány meghívására az NSZK-ban tartózkodó Ruttner György szociáldemokrata ügyvédet, a magyarországi szociáldemokrácia egyik vezetőjét.
A magyar vendég később megbeszélést folytatott Hans-Jochen Vogellal, az SPD elnökével és parlamenti csoportjának vezetőjével, továbbá Björn Engholm schleswig-holsteini tartományi szociáldemokrata miniszterelnökkel, a Szövetségi Tanács (Bundesrat) elnökével. E találkozókra abból az alkalommal került sor, hogy Ruttner György a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) vendégeként részt vett a parlamentnek a második világháború kirobbantása 50. évfordulóján tartott megemlékező ülésén. Rita Süssmuth asszony, a Bundestag Kereszténydemokrata Unióbeli (CDU) elnöke délután hivatalában szintén fogadta Ruttner Györgyöt. E megbeszélésen szóba került a parlament fokozott jelentősége a demokráciában, valamint az NDK-menekültek problémája. A törvényhozás elnöknője köszönetét fejezte ki a magyar népnek a menekültek iránt tanúsított segítőkész magatartásáért.+++
1989. szeptember 1., péntek 18:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|