|
|
|
|
Jugoszlávia - olasz sajtó
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. szeptember 28. csütörtök (MTI-tud) - Az olasz sajtó nagy figyelemmel kíséri a szomszédos Jugoszláviában zajló fejleményeket. ,,Forradalom. A gazdag Szlovénia szabad kezet biztosított magának a szerbek központosító törekvéseivel szemben. Ljubljana megtette az első lépést az esetleges kiváláshoz,, - írta a Corriere della Sera.
A mértékadó lap forradalminak értékelte a fejleményt, mert a szlovén parlament nemcsak a tagköztársaság kiválásának jogát rögzítette az alkotmánymódosítással, hanem saját kezelésbe vonta az igazságszolgáltatást és a rendőrséget (a politikai rendőrséget is), továbbá eltörölte a párt vezető szerepét és demokratikus pluralista választási rendszert léptetett életbe. ,,Innen már nincs többé visszaút. Lengyelország és Magyarország után újabb front nyílt Keleten a demokráciáért folyó harcban,, - mutatott rá. A L,Unitá szerint ami történt még nem végleges szakítás Belgráddal, de kemény ellentámadás Milosevics szerb nacionalizmusa és központosító törekvései visszaszorítására. Valamennyi lap tart attól, hogy a nacionalista indulatok elszabadulása Jugoszlávia széthullásával vegződhet. A La Repubblica Milan Kucsan szlovén pártvezetőt Dubcekhez hasonlítja annak a szerepnek alapján, amelyet a jelenlegi folyamatokban betölt. Szintén úgy látja, hogy a ljubljanai döntés fontos állomása a létező szocializmus országaiban zajló zűrzavaros átalakulásnak. +++
1989. szeptember 28., csütörtök 13:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|