|
|
|
|
Magyar-szovjet tudományos ülés Debrecenben - Berend T. Iván a reformokról (2. rész)
|
a korrekció szakaszában van, amikor is egy meglehetősen merev, hagyományos ideológia keretében kívánják a rendszert adaptálni a társadalmi-gazdasági viszonyokhoz. Több ország példája, közte Magyarországé, világosan mutatja azonban, hogy az efajta törekvés nem lehet sikeres. A Szovjetunióban - hangoztatta - más a helyzet, s az események rendkívül gyors mozgása meg is nehezíti az ottani folyamatok kategorizálását. Fél évvel ezelőtt a Szovjetunió a korrekcióból a reform felé való átmenet szakaszában volt. Ma már ennél jóval előbbre tart: belépett a reform előkészítésének szakaszába. Különösen figyelemre méltó, hogy a változások már nemcsak a gazdaságra, hanem a politikai rendszerre is kiterjednek -, bár meg kell mondani, hogy még mindig sok félmegoldással. A modellváltás, vagy rendszerváltás kérdésével kapcsolatban Berend T. Iván kifejtette, hogy ma Magyarországon a gazdaságban és a politikai strukturában egyaránt gyökeres változtatásra törekszünk. Ez, mondotta, ha úgy tetszik, egy másik modell felé vezet, de akár úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egy más rendszert jelent. Annyi bizonyos, nem egyszerűen a kapiatalizmusba való visszatérésről van szó, nem is ilyen értelemben használjuk a rendszerváltás fogalmát. Az a fajta kapitalizmus, ami ellen oly sokat hadakoztunk az elmúlt 40 évben tulajdonképpen eltűnőben van a világban. Ma a kapitalizmus olyan értékeket hordoz, hogy azt előbb-utóbb már csak ízlés kérdése lesz szocializmusnak vagy másnak nevezni. Ezen elméletileg lehet vitatkozni, de a tendenciák és a folyamatok ilyen irányba haladnak, s ma nehéz megítélni, hogy a mi modellvátásunkból milyen rendszer fog kialakulni - fejezte be nyilatkozatát Berend T. Iván. (MTI)
1989. szeptember 27., szerda 18:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|