|
|
|
|
Esti összefoglaló (1. rész)
|
1989. szeptember 27., szerda - Már-már igazi szócsaták, egymással feleselő, s nem egymás mellett elhangzó felszólalások színhelye volt a Parlament, ahol szerdán folytatták a kedden megkezdett őszi ülésszakot. Az ellenzék nevében bemutatkozó, a pótválasztásokon mandátumot szerzett dr. Debreczeni József (Bács-Kiskun m., 3. vk.) meg is jegyezte, hogy az ellenzéki képviselők bekerülésével valószínűleg hevesebb viták lesznek a Parlamentben. Hozzáfűzte azonban, hogy a csatázó honatyák politikai ellenfelek lehetnek, de személyes ellenfelek semmiképp. A merész felszólalásairól ismert Király Zoltánt (Csongrád m., 5. vk.), is a kialakult polémia késztette hozzászólásra. Kicsit csípős megjegyzésében fejtette ki, hogy a képviselőknek mindig is a választóik érdekeit kell képviselniük. ,,Ezeket a gondolatokat ebben a házban immár negyven éve hallani, és most már végre így is kellene cselekedni,,. Ezért is üdvözölte, hogy több ellenzéki képviselő is mandátumot kapott.
A Parlament munkája egyébként először a Büntető Törvénykönyv, illetve a büntető eljárási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok feletti együttes vitával folytatódott. Heves bírálatok érték a módosító javaslatokat. Dr. Horváth Jenő (Budapest, 1. vk.) ügyvéd például arra figyelmeztetett, hogy rendkívül fontos a terheltet az első pillanatban figyelmeztetni jogaira, s ezt jegyzőkönyvben rögzíteni. Hozzáértő véleménye szerint a nyomozás érdekét nem szabad félteni egyetlen szakaszban sem a védő jelenlététől. Ugyancsak ő indítványozta, hogy a bizonyítékok beszerzése csak a törvényeknek megfelelően történhessék, azaz ne lehessen az eljárás során felhasználni a más módon megszerzett bizonyítékokat, ne lehessen levelet felbontani, telefonokat lehallgatni, s az így szerzett információkat bizonyítékként kezelni. Érvelését a szavazáskor a képviselők legtöbbje magáévá tette. Dr. Debreczeni József rámutatott: a jelenleg érvényben lévő Btk. szerint az egész demokratikus ellenzék ellen eljárást indíthatnának államellenes összeesküvés, izgatás, vagy egyéb címeken. A Btk. egy másik paragrafusa szerint pedig jogilag az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend megdöntésére irányuló cselekménynek minősíthető, ha valaki a választási kampány során a többpártrendszer mellett agitál, vagy az állami tulajdonnal szemben fogalmaz meg programot. (folyt. köv.)
1989. szeptember 27., szerda 19:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|