|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (24. rész)
|
Dr. Técsy László (Szabolcs-Szatmár m., 19. vk.), a nyírtassi ---------------- Dózsa Tsz elnöke a mezőgazdasági keresetszabályozás 1990. január 1-jei hatályú feloldását szorgalmazó interpellációját közvetlenül a miniszterelnökhöz intézte, mert - mint mondta - korábbi hozzászólásakor elbagatellizálták e kérdést. Hangsúlyozta, hogy nem költségvetésből finanszírozott bérrendezést kér, csupán azt, hogy a bürokratikus államapparátus helyett maga az ágazat rendelkezhessen az általa előállított nyereséggel. Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a kormány nevében adott válaszában elmondta: a kormány novemberben meg tárgyalja a keresetszabályozás helyzetének felülvizsgálatát, a piacgazdasággal való összehangolásához szükséges liberalizálását. Hangoztatta azonban, hogy a minden korábbinál szabadabb jelenlegi szabályozás kínálta adómentes jövedelemnövelés lehetőségével sem tudott élni az ágazat. A liberalizálás ugyanakkor az inflációhoz is hozzájárult, aminek legfőbb kárvallottja éppen a mezőgazdaság. A miniszter arra kérte a képviselőket, hogy döntéseikkel segítsék elő az ágazat jövedelmezőségének javítását, mert csak ez teremtheti meg az interpellációban foglalt kérés teljesítésének forrásait. A választ sem a képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el, így a témát az elnök kiadta tárgyalásra a mezőgazdasági bizottságnak. Ezzel az Országgyűlés szeptemberi ülésszakának második munkanapja - amelyen Szűrös Mátyás, Fodor István és Horváth Lajos felváltva elnökölt - befejeződött. Csütörtökön délelőtt interpellációkkal és kérdésekkel folytatódik az ülésszak. x x x (folyt.köv.)
1989. szeptember 27., szerda 19:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|