Rendszerváltás és az MTI

	Magyar semlegesség: program vagy vágyálom?
Budapest, 1989. szeptember 27. szerda (MTI-Press) Tény, hogy a mai érvelő vagy indulatos, higgadt vagy éppen nekikeseredett, tárgyszerű vagy időnként a valóságtól elrugaszkodott politikai vitákban csak elvétve merülnek föl külpolitikai kérdések, és ezek száma sem túl nagy: romániai és NDK-beli menekülők; mit szól majd a Szovjetunió mindahhoz, ami nálunk történik; ad-e majd pénzt a Nyugat és ehhez hasonlók. E nem túl kiélezett külpolitikai vitán belül is a vélemények figyelemre méltó egybeesése tapasztalható egy kérdésben, ez pedig Magyarország jövendőbeli semlegessége. A semlegesség mellett száll síkra a legtöbb új és régi-új párt programja; semlegességről szól az Országgyűlés elnöke, aki nemrégen még az MSZMP külügyi titkáraként a pártállam nemzetközi ügyeinek egyik legfőbb letéteményese volt s személyében is képzett és gyakorlott diplomata. Sőt megfogalmazza a semlegességet az MSZMP új programja is - igaz, óvatos formában -, amikor a két katonai szövetség egyidejű feloszlatása mellett érvel. alc. Az igény ősi vágyat tükröz A nézetek ilyen egyöntetűsége első pillantásra meglepi az embert, aki kezd lassan hozzászokni a vita élesedéséhez, a polarizálódó álláspontokhoz, a szenvedélyességhez. Ám kicsit alaposabban szemügyre véve a kérdést, hamar bebizonyosodik: a semlegesség megfogalmazása népünk, közvéleményünk alapvető igényét, a lelkünk mélyén meghúzódó legősibb vágyat tükrözi: a békéét és az öntörvényű fejlődését. Hosszú az ezt alátámasztó érvek sora. Nem csak a régmúltat hordozzuk zsigereinkben, az olvasmányokból ismert háborúskodások emlékét, török, tatár, osztrák hadak dúlását, idegenek országlását, de csaknem minden ma élő generációnak is vannak erről személyes élményei: a háború és 1956; 1968, a nyílt és kevésbé nyílt, hol gyengülő, hol erősödő külső nyomások, kényszerpályák, de a tőlünk földrajzilag távolabb eső történések is - Vietnam, Afganisztán. Sajnos hosszú a lista. Nem éppen megnyugtató az sem, hogy némelyek "a" szocializmust kezdik félteni attól, ami itt ma történik, és készek minden segítséget megadni az "egészséges" magyar erőknek. Nyomasztó a kis népek kiszolgáltatottságának érzése, s ettől mindenki szeretne megszabadulni, teljes joggal. Jogos a vágy: ha már nem tudjuk jobbra szabni a világ sorsát, mert azt nálunknál hatalmasabbak intézik, legalább ne legyünk kiszolgáltatottak nekik. (folyt.) 1989. szeptember 27., szerda 12:28
Vissza »

	Magyar semlegesség 2.
Amiből lehet, maradjunk ki és hadd intézzük saját dolgainkat belátásunk szerint. E teljességgel legitim óhaj valóra váltásához tűnik csodaszernek, varázs-receptnek a semlegesség. Lám, vannak nálunk sokkal szerencsésebb nemzetek: Svédország ámulva irigyelt gazdaságához a svédek közismert szorgalmán túl hozzá tartozik az is, hogy területét lassan két évszázada nem dúlta háború, hogy Svájcról ne is beszéljünk. De itt van a szomszédos Ausztria vagy a testvér Finnország: nekik a közelebbi múltban sikerült az, ami nekünk nem. Ők semlegesek és sérthetetlenségüket sikerült szerződésekkel is körülbástyázni. S ami nekik sikerült, miért ne sikerülhetne egyszer nekünk is? alc. Elismerés és garancia De valóban a semlegesség jelenti az áhított megoldást? Igaz, hogy nekünk nem sikerült, de másnak sem. Belgiumot és Luxemburgot semlegessége sem tudta megóvni az első világháborúban a német lerohanástól. Napjainkban pedig pedig Írország és Málta kinyilvánította ugyan semlegességét, de ezt mások nem nagyon ismerték el, így ezen státuszuk enyhén szólva megkérdőjelezhető. (De az is elgondolkoztató, hogy a semlegesség jellegzetesen európai kategória; a fejlődő világban - éppen a háborúk gyötörte térségekben - nemigen ismeretes.) Vagyis: a semlegességhez az óhaj kinyilvánításán túl további dolgok szükségeltetnek: egyrészt az, hogy mások ezt elismerjék, másrészt az, hogy valami módon garantálni lehessen. Egy ponton összefügg a kettő: nevezetesen ott, hogy a külső elismerés és a szerődéses garancia tulajdonképpen együtt jár, bár nem minden részletében: azon országok is elismerhetik a semlegességet, akik nem részesei a szerződéses garanciáknak. De maradjunk még e garanciáknál. Nemzetközi jogi szempontból - a szakirodalom tanulsága szerint - a fogalom számos problémát fölvet, s a legfontosabb biztosítéknak mindíg is azt tekintették, hogy a semleges ország kellően erős legyen önmaga megvédéséhez, bárhonnan fenyegesse is agresszió. alc. Kinek jó a magyar semlegesség Ha szemügyre vesszük a semleges országokat, néhány körülmény azonnal feltűnik. Az egyik az, hogy olyan helyen fekszenek, amelyek nagy fegyveres egymásnakrohanás esetén másodlagos jelentőségűek, vagy szakkifejezéssel élve: nem fő hadászati irányban. A másik: földrajzi adottságaik olyanok, hogy rendkívül kedvező feltételeket teremtenek a védelem számára - hegyvidék vagy tavak szabdalta erdőségek. A harmadik pedig az, hogy mindegyikük fejlett hadiiparral rendelkezik; Svédország és Svájc jelentős exportőrök is, de Finnország és Ausztria fegyvergyártása sem elhanyagolható. (folyt.) 1989. szeptember 27., szerda 12:29
Vissza »

	Magyar semlegesség 3.
Mindez Magyarország szempontjából végiggondolva a következőket jelenti: először is azt, hogy mi sem fekszünk "fő hadászati irányban", de a Kárpát-medence mégiscsak fontosabb, mint az említett semlegesek, mert innen mód nyílik nagyszabású "átkaroló hadműveletekre". Másodszor: területünk igen nehezen védhető, tehát a természetes akadályokat mesterségesen kellene pótolni és a légitámadások ellen is meg kellene védeni - és ez rendkívül költséges lenne A magyar hadiipar pedig - nos, nem összemérhető, de ez a jelenlegi körülményeink között nem feltétlenül sajnálatos. Vagyis mindebből aligha vonható le más következtetés, mint az, hogy a jelenlegi nemzetközi katonapolikai feltételek között és adott gazdasági teljesítőképességünk mellett az ország semlegessége saját fegyvereinkkel aligha lenne szavatolható. Menjünk tovább. Hajlandó lenne-e akkor valaki más garantálni semlegességünket? Nyilvánvalóan csak az, akinek ez az érdeke - de kinek az? A Szovjetuniónak? Az Egyesült Államoknak? A kettőnek együtt? Esetleg másokkal - például Nyugat-Európával - közösen? De miért lenne az? A mai nemzetközi, s főleg európai viszonyok között aligha mutatható ki olyan körülmény, amely erre késztetné őket. Éppen ellenkezőleg: a kialakult egyensúlyi rendszer olyannyira bonyolult, annyira törékeny és mindenki számára olyan fontos, hogy aligha tenné kockára bárki, akármennyire is kedvelhet egyébként bennünket, magyarokat. Mert egy magyar semlegesség megbontaná egyrészt ezt a rendszert, másrészt beláthatatlan folyamatot indítana el: mindenki joggal tehetné fel a kérdést, hogy ha a magyarok igen, ők miért nem. alc. A megoldás kulcs Azt jelenti tehát mindez, hogy hazánk semlegessége pusztán vágyálom, és nem lehet reális program? Nem, erről nincs szó; ez valahol már önfeladással lenne egyenlő. A megoldás kulcsát azonban másutt - vagy másutt is - kell keresnünk. Az európai - a kelet-nyugati és a kelet-keleti - viszonyok alakulása ugyanis magában hordozza egy másfajta gondolkodás ígéretét is. Számunkra azért fontos a semlegesség, hogy békében és saját belátásunk szerint élhessünk; azért, hogy senki ne támadhasson meg bennünket, senki miatt ne sodródhassunk érdekeinktől távol eső konfliktusba és senki ne kényszerítse ránk akaratát, tőlünk idegen törvényeit. Ha pedig az európai körülmények általában így alakulnak, akkor indokolatlanná válik bármilyen egyoldalú (s éppen ezért elhamarkodott lépés; akkor számunkra is a régi értelemben vett semlegesség vagy szövetséghez tartozás másodlagos jellegűvé válik. (folyt.) 1989. szeptember 27., szerda 12:29
Vissza »

	Magyar semlegesség 4.
Márpedig az európai viszonyok jelenleg pontosan ebben az irányban fejlődnek. A Varsói Szerződés átalakulása több tekintetben is megkezdődött. A védelmi jelleg erősödése kétségkívül mérsékli a fegyveres összecsapás veszélyét; a politikai egyeztetés növekvő jelentőségével és a szervezeten belüli demokratizálódással a katonai tényező egyre kevésbé szerepel az előtérben, s az öntörvényű fejlődés szempontjából legfontosabb, hogy éppen az idén nyáron erősítette meg a szövetség vezető testülete a saját útválasztás jogát, vagyis - közvetve - 1968 megismételhetetlenségét. Hasonlóan fontos az, ami ma a kelet-nyugati kapcsolatokban történik. A leszereléshez - miként a tánchoz, a szerelemhez és sok minden máshoz - két félre van szükség, és a tárgyalások ígéretesen haladnak. A gazdasági, politikai, humanitárius kapcsolatok kiteljesedése, az egymásrautaltság tudatosodása előbb-utóbb visszafordíthatatlan változásokat eredményezhet, s elvezethet oda, hogy a régi ellenségkép soha többé nem újulhat ki. Mindez pedig jó, nagyon jó. Enyhít az egyoldalú függéseken, kiszolgáltatottság, a fenyegetettség érzésén, s ami talán még fontosabb: mozgásteret, értelmes cselekvési lehetőséget kínál azért, ami mindannyiunk vágya - hogy békében élhessünk és úgy, ahogyan mi magunk szeretnénk. Több lehetőséget nyújt - mert lehet Magyarország semleges, lehet különleges státusza a Varsói Szerződésen belül, törekedhet a két tömb egyidejű feloszlatására vagy meg lehet várni azt is, hogy a probléma jelentősége magától is háttérbe szorul. Lehetőség tehát van több is, és talán nem lenne bölcs dolog egy és csakis egy megoldás mellett elköteleznünk magunkat - inkább mindíg azt kell választanunk, amelyik az adott pillanatban a legcélszerűbb és amelyet a körülmények lehetővé tesznek. Csak így tehetünk okosan saját magunk - és Európa egésze - érdekében. (MTI-Press) 1989. szeptember 27., szerda 12:30
Vissza »