|
|
|
|
A jugoszláv államelnökség és Szlovénia vitája (1. rész)
|
Belgrád, 1989. szeptember 2O. szerda (MTI-Panoráma) - Jugoszlávia belpolitikai életében újabb feszültséggóc alakult ki: a kollektív államfői testület, a nyolctagú államelnökség a föderáció alkotmányával összeegyeztethetetlennek minősítette a szlovén tagköztársaság alkotmányának módosítására kidolgozott javaslatok hat pontját, de ezt az értékelést a szlovén köztársasági elnökség elutasította. Belgrádban szeparatizmussal vádolják Ljubljanát, ahol viszont következetesen kitartanak álláspontjuk mellett. A vitába bekapcsolódott a Szlovén Kommunisták Szövetsége Elnöksége is: a tagköztársaság szuverenitására gyakorolt megengedhetetlen nyomásnak minősítette a jugoszláv államelnökség magatartását.
A két testület álláspontja homlokegyenest ellenkező. Ljubljanai vélemény szerint a szóban forgó kiegészítések és módosítások elhagyása megnyirbálná a tagköztársaság szuverenitását. Belgrád viszont azt veti a szlovénok szemére, hogy csorbát akarnak ejteni a föderáció illetékességén. A legkomolyabb nézeteltérést a rendkívüli állapot kihirdetésére és a hadsereg békeidőben történő bevetésére vonatkozó függelékek váltották ki. A szlovénok azt kívánják, hogy ezekben a kérdésekben ne a föderáció, hanem a tagköztársaság képliselőháza határozzon. Felteszik a kérdést: vajon mi a biztosíték arra, hogy ezekben a létfontosságú ügyekben a föderáció szervei a szlovén nép érdekeit tükröző döntést hoznak? A jugoszláv államelnökség kifogásolja azt a módosítási indítványt is, miszerint ha a föderáció szerveinek döntése csorbítja vagy megsérti a szlovén tagköztársaság alkotmányos jogait, akkor a tagköztársaság illetékes szervei kötelesek olyan rendelkezéseket hozni, amelyek e jogokat helyreállítják. Ljubljanában aláhúzzák: ezzel meg akarják akadályozni a föderáció szerveinek illetéktelen beavatkozását Szlovénia ügyeibe. Vitát váltott ki az a kiegészítés is, amely kimondja: a szlovén képviselőház dönti el, hogy a tagköztársaság, lehetőségeihez mérten, mennyivel járul hozzá a föderáció pénzellátásához. (folyt.)
1989. szeptember 20., szerda 16:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|