|
|
|
|
Megnyílt a hévízi tófürdő újjáépített szárnya
|
1989. szeptember 8., péntek - Pénteken birtokba vehették a vendégek a hévízi tófürdő újjáépített szárnyát. Mint emlékezetes: az épület 1986. március 3-án leégett, csak üszkös gerendacsonkok maradtak belőle. A helyreállítást tavaly tavasszal kezdték meg. A csaknem 160 millió forintba kerülő munkálatokat - a győri Dimenzió Tervező Kisszövetkezet által készített tervek alapján - a Balatonvidéki Építőipari Kisszövetkezet végezte. Nyolcszögletű ,,elosztórészt,, alakítottak ki; az ebből nyíló négy medence közül kettőt befedtek. Egy-egy súlyfürdő és összesen hat masszázshelyiség, 32 kabin, valamint 230 öltözőszekrény várja a fürdőzőket. Újra áll a négy, jellegzetes saroktorony is.
A tetszetős, nagyrészt osztrák vörösfenyőből készült épületegyüttes biztonságára - a szomorú és figyelmeztető előzmények után érthetően - fokozott figyelmet fordítottak. Mindenekelőtt több, úgynevezett tűzszakaszra tagolták. Hő- és füstérzékelőket, valamint 67 Celsius foknál működésbe lépő, automatikus kapcsolású esőztető berendezéseket is felszereltek. A tó partját különleges tőzeggel töltötték fel. Ezenkívül új utat és napozóhelyeket is létesítettek. (MTI)
1989. szeptember 8., péntek 13:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|