|
|
|
|
Bányásznapi ünnepségek (1. rész)
|
1989. szeptember 1., péntek - A tatabányai csendőrsortűz mártírjainak emléke előtt tiszteleg az ország szeptember első vasárnapján, az immár 39. bányásznapon, amelynek központi ünnepségét pénteken tartották Budapesten, a szakmai szakszervezet Gorkij fasori székházában. A több mint 100 ezer szén-, érc-, szénhidrogén-, ásvány- és bauxitbányászt köszöntő megemlékezést Schalkhammer Antal, a szakszervezet titkára nyitotta meg.
Hangsúlyozta: a két nappal ezelőtti pécsi demonstráció a bányászok elégedetlenségét tükrözte, és a mintegy 10 ezer dühödt ember nem adott alkalmat arra, hogy a szakszervezet és a kormány képviselői közvetlen párbeszédben adhassanak választ kérdéseikre. A bányászok igényeit a szakszervezet a kormány elé terjesztette, s az készséget mutatott gondjaik megértésére. Így intenzív párbeszéd kezdődött, amely várhatóan november végére fejeződik be, tehát a bányászszakszervezet 24. kongresszusán már részletesen beszámolhatnak a tárgyalások eredményeiről. Ezután Horváth Ferenc ipari miniszter tartott rendhagyó ünnepi beszédet, amelyben nyíltan szólt a bányászat gondjairól, a nehézségeket kiváltó okokról, az elhibázott döntésekről, és a súlyos helyzetből kivezető útról. Hangsúlyozta, hogy újra kell gondolni energiapolitikánkat, nyersanyag- és energiahordozó-termelésünk céljait. Az új energiapolitika váza már kialakult, s ennek alapkövetelménye az ellátási biztonság, a takarékosság, a rugalmasság és a környezet fokozott védelme. Az energiahordozók reális árainak kialakításával is ösztönözni kívánják a fogyasztókat ésszerűbb felhasználásra, hogy a fogyasztás növekedése még az évi egy százalékot se érje el. Szükséges, hogy a hazai források csökkenése miatt az eddiginél több energiát és energiahordozót importáljon az ország. A bányászat gazdaságosságának javítása, a termelési szerkezet átalakítása miatt a következő 3-5 év alatt az országban várhatóan 10-12 ezerrel csökken a bányászok létszáma. Új munkahelyeik és megélhetésük biztosítására foglalkoztatáspolitikai csomagtervet készít a kormány, s ehhez kér együttműködésre kész partnereket az ágazat, a tanácsok és a vállalkozók köréből. (folyt.köv.)
1989. szeptember 1., péntek 16:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|