|
|
|
|
Közlemény az MSZMP XXI. Kerületi Bizottsága és a CSEDEK tárgyalásáról (OS)
|
1989. augusztus 8., kedd - Csepelen az MSZMP XXI. Kerületi Pártbizottsága kezdeményezésére augusztus 7-én közvetlen tárgyalások kezdődtek a kerületi MSZMP-szervezet és öt országos politikai szervezet: a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége csepeli szervezetei által létrehozott Csepeli Demokratikus Ellenzéki Közösség (CSEDEK) között. A kapcsolatfelvétel célja egymás elképzeléseinek megismerése, konkrét gyakorlati konpromisszumok kimunkálása, az ország társadalmi, gazdasági erkölcsi válságának megoldásáért a helyi lehetőségek figyelembevételével, a közelgő választások előtt a pártok esélyegyenlőségének helyi megteremtéséért, a helyi közélet további demokratizálásáért, politikai kultúrájának fejlesztéséért. A tárgyalófelek megállapodtak három szakértői bizottság felállításában a következő munkaterületeken: 1. A helyi sajtónyilvánosság kérdése. 2. Az új szervezetek politikai, működési feltételei. 3. A munkahelyi pártpolitizálás kérdése. A szakértői bizottságok - felenként maximum öt fő - a megbeszéléseiket augusztus 25. után kezdik meg, megállapodásaikat plenáris ülés rögzíti. A megbeszélések hatékony, gyors lefolytatásában mindkét fél érdekeltnek nyílvánította magát. A CSEDEK a pártok működését biztosító infrastrukturális feltételek előteremtésének halaszhatatlanságáról közös nyilatkozatot kívánt intézni az országos politikai egyeztető tárgyalásokhoz, amitől az MSZMP tárgyalócsoportja éppen e tárgyalások eredményeinek megvárására hivatkozva elzárkózott, de a kérdés intenzív megtárgyalását az említett szakértői bizottságban jogosnak tartotta. A CSEDEK ezen a megbeszélésen is hangsúlyozta, hogy - a tárgyalásokba fokozatosan bekapcsolódva - továbbra is várja helyi ellenzéki csoportok jelentkezését. (OS)
1989. augusztus 8., kedd 17:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Mint vezérszónok egyebek között az alábbiakban jelöltem meg a kisgazdapárt legfontosabb nézeteit, követeléseit: Elkerülhetetlennek tartom a veszteséges üzemek azonnali felszámolását vállalva a munkanélküliséget is. Ehhez azonban mindenképpen hatékony átképzési programnak kell kapcsolódnia. A tulajdonformák esélyegyenlőségére, a földtulajdon oszthatóságára van szükség. Ez nem jelentheti a termelőszövetkezetek automatikus szétrombolását, de feltétlenül biztosítani kell a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog szabadságát. Holland, dán típusú szövetkezeti formát képzelek el, ahol a tulajdonos maga gazdálkodik, és szolgáltató – gép, műtrágya, növényvédelem profillal – kisszövetkezetek veszik körül."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"27-én este nekiláttunk megszerkeszteni, megírni, megtervezni az első Magyar Narancsot. Mindezt úgy, hogy változatlanul semmink sem volt hozzá! Egy nagyjábóli laptervet azért készítettünk, s másnapra ideiglenes főhadiszállást is találtunk. A "szerkesztőség" a Krisztina körúton indult be, egy éppen teljes felújítás alatt álló régi bérház első emeletén. A lakás tulajdonosa az Orczy család leszármazottja, aki régóta kádármesterként éli életét. Lakását minden további nálkül rendelkezésünkre bocsátotta. A körülmények szürreálisak voltak. A lépcsőházban alig volt lépcső, a folyosón kő helyett egy szál pallón ingáztunk. A lakásban elvétve égett a villany, nem volt gáz, fűtés, alig-alig folyt a víz."
MTV2 nézői telefon:
"Jó estét kívánok! Nemes József vagyok. Az ügyben hívnám Önöket, hogy a homoszekszuálisok Homérosz lokálja bezárt. Na most ez a hír nem nem igaz, ez mindenféle bámulat tárgyát képezi. Viszont holnap lesz itt rongyos bál, ahol mindenki jutányos áron juthat mindenki ruhához. Diszkó lesz, táncverseny és szeretném, hogyha ezt közölnék a TV2 műsorában. Nagyon szépen köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az Országgyűlés napirendre tűzte az un. sarkalatos törvényeket az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv módodosításáról és a büntető eljárási törvény módosításáról."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|