|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kádár János Társaság közleménye
"... mélységesen aggódik a jelenlegi
ellenforradalmi válság mélysége, az MSZMP-n belül tapasztalható
széthúzás és tehetetlenségi nyomaték, valamint az egyre erősödő
jobbratolódás miatt, mely tünetek kísértetiesen hasonlítanak az
1956-os tragédia előestéjén kialakult helyzethez."
BBC, Panoráma:
Ceausescu igéretei - és a valóság
"Romániában már évek óta csak jegyre lehet kapni olyan alapvető
élelmiszereket, mint a cukor, a főzőolaj, a liszt, a hús és a vaj. A
tartományokban a kenyeret is jegyre adják, csak Bukarestben nem. E
hónap elején 20 százalékkal növelték az olaj és 15 százalékkal a
cukor fejadagot, az erről szóló határozatot a párt csúcsvezetőségi
szerve, a Politikai Végrehajtó Bizottság hozta."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP és az alternatívok
|
(Sally Ackroyd) London, 1989. január 10. (BBC) - Az MSZMP bejelentette: hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni az alternatív szervezetekkel. Erről az új hozzáállásról Berecz János nyilatkozott az Országgyűlés első napján. A kormány szerint az új egyesülési és gyülekezési törvény a most folyó demokratikus reformprogram egyik legfontosabb összetevője. Az új törvény legalizálja mindazon független csoportok működését, melyek tevékenysége nem ütközik a törvény, illetve az Alkotmány előírásaiba, és elméletileg elismeri a politikai pártok alapításának jogát. Noha az országgyűlési szavazásra még nem került sor, a törvényt a kormány jóváhagyta, s csaknem bizonyosra vehető, hogy a képviselők is így döntenek. Ezzel párhuzamosan Berecz János, a párt főideológusa a parlamenti vitát arra használta fel, hogy új ajánlatot tegyen az alternatív csoportoknak. Kijelentette: most, hogy jogi helyzetük rendeződik, a vezetés kész a párbeszédre és az együttműködésre. A magyar televíziónak adott interjújában Berecz kifejtette, hogy a tárgyalások koalícióhoz vezethetnek. A múltban a párt csak a szocialistának mondott mozgalmakkal volt hajlandó együttműködni, de Berecz János most kijelentette, hogy minden olyan politikai szervezet, amely haladó és a társadalom javát szolgálja, baloldalinak tekintendő. A hatalom - mondotta - nem a párté, vagy a kormányé, hanem a dolgozó népé. A törvénytervezet vitája javarészt a politikai pártokkal foglalkozó előírásokkal foglalkozott. Míg elvben a pártokat engedélyezik, működésük csak a szerepüket körülíró és a későbbiekben megvitatandó törvény elfogadása után lehetséges. Tíz képviselő indítványozta, hogy tegyék lehetővé pártok azonnali megalakulását, de Berecz az Országgyűlésben is a kormány hivatalos álláspontját hangsúlyozta, mondván, hogy a politikai élet továbbfejlődésére van először szükség. Parlamenti beszédében - a dialógusra utalva - Berecz János több független szervezetet is megemlített, köztük a Magyar Demokrata Fórumot, az új Márciusi Frontot, a Kisgazdapártot, a Veres Péter, illetve a Münnich Ferenc Társaságot. Figyelemre méltó azonban, hogy nem említette sem a Fiatal Demokraták, sem pedig a Szabad Demokraták Szövetségét. Az utóbbi szervezet programjában egyebek között szerepel Magyarország kilépése a Varsói Szerződésből. +++
1989. január 10., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Gyors ámde viharos távozásom krónikája következik. 1989 szeprember 26-án eljutottam a cenzúraszámlálás 10. esetéig... a Pozsgay-féle nyilatkozat fennakadt a cenzúra hálóján! Tábori András főszerkesztő-helyettes és Bossányi Katalion főszekresztő-helyettesi posztvárományos - később az MSZP képviselője - közösen húzták ki a szövegből a Pozsgayra vonatkozó részt. Felháborodottan tiltakoztam. Egyrészt az ellenzéki sarokkal kapcsolatos megállapodásra hivatkoztamn, másrészt arra, hogy Pozsgayról amúgy napi 50 dicshimnusz jelenik meg, miért ne kaphatna legálább egyetlen másféle vélemény is hangot. A húzás maradt. Nem volt mit tenni, azonnali hatállyal felmondtam a Magyar Hírlapnak."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A megállapodást aláíró pártok közül négy - a Bajcsy Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt - egy jól indokolt levélben, saját nevükben külön is kérték az Országgyűléstől a sarkalatos törvények elfogadását. "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|