|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kádár János Társaság közleménye
"... mélységesen aggódik a jelenlegi
ellenforradalmi válság mélysége, az MSZMP-n belül tapasztalható
széthúzás és tehetetlenségi nyomaték, valamint az egyre erősödő
jobbratolódás miatt, mely tünetek kísértetiesen hasonlítanak az
1956-os tragédia előestéjén kialakult helyzethez."
BBC, Panoráma:
Ceausescu igéretei - és a valóság
"Romániában már évek óta csak jegyre lehet kapni olyan alapvető
élelmiszereket, mint a cukor, a főzőolaj, a liszt, a hús és a vaj. A
tartományokban a kenyeret is jegyre adják, csak Bukarestben nem. E
hónap elején 20 százalékkal növelték az olaj és 15 százalékkal a
cukor fejadagot, az erről szóló határozatot a párt csúcsvezetőségi
szerve, a Politikai Végrehajtó Bizottság hozta."
|
|
|
|
|
|
|
Ante Markovics programja (1. rész)
|
1990. december 7., péntek - Ante Markovics Jugoszlávia
Végrehajtó Tanácsának munkalátogatáson Magyarországon tartózkodó
elnöke (kormányfő) péntek délelőtt vendéglátójával, Antall József
kormányfővel tárgyalt a Parlamentben.
A négyszemközti megbeszélést követő plenáris tárgyaláson részt vett Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Szokai Imre külügyminisztériumi helyettes államtitkár és Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának helyettes államtitkára.
Antall József nagyra értékelte, hogy a volt szocialista országok kormányfői közül elsőként Ante Markovics látogatott el Magyarországra. Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb viszonozhatja a látogatást, ám erre legkorábban tavasszal kerülhet sor.
A két ország külpolitikai törekvéseit áttekintve mindkét kormányfő hangoztatta: egyik legfontosabb prioritásuk, hogy országaikat mihamarabb bekapcsolják az európai integrációs folyamatokba. Antall József ennek kapcsán rámutatott: a magyar törekvések első sikere az ország felvétele az Európa Tanács tagjainak sorába. Magyarország - hangsúlyozta a kormányfő - nem valamiféle kiváltságként kezeli az európa tanácsi tagságot, hanem arra törekszik, hogy a szomszédos országok számára is utat nyisson az integrációs szervezetbe. A Varsói Szerződés helyzetét elemezve Antall József hangoztatta: Magyarország a VSZ katonai szervezetének teljes megszűnését szorgalmazza, ám tisztában van azzal, hogy a politikai-katonai tömb megszűnését folyamatként kell kezelni. A szomszédos államok irányában Magyarország kiegyensúlyozott biztonságpolitikai szemléletet kíván érvényesíteni. Magyarországnak semmiképpen nem érdeke, hogy a közép-kelet-európai térség országai destabilizálódjanak. A jelenlegi történelmi léptékű átalakulások következtében a régió minden államában törékeny helyzet alakult ki. Éppen ezért Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy az átfogó változások mindenütt békés úton menjenek végbe. Magyarország külpolitikai törekvéseinek továbbra is egyik fontos alapelve marad az emberi, kisebbségi jogok biztosításának szorgalmazása. Magyarország a kapcsolatokban a híd szerepét szánja a nemzeti kisebbségeknek, éppen ezért Magyarországon nincsenek kísérletek az itt élő nemzetiségek beolvasztására. (folyt.köv.)
1990. december 7., péntek 15:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Gyors ámde viharos távozásom krónikája következik. 1989 szeprember 26-án eljutottam a cenzúraszámlálás 10. esetéig... a Pozsgay-féle nyilatkozat fennakadt a cenzúra hálóján! Tábori András főszerkesztő-helyettes és Bossányi Katalion főszekresztő-helyettesi posztvárományos - később az MSZP képviselője - közösen húzták ki a szövegből a Pozsgayra vonatkozó részt. Felháborodottan tiltakoztam. Egyrészt az ellenzéki sarokkal kapcsolatos megállapodásra hivatkoztamn, másrészt arra, hogy Pozsgayról amúgy napi 50 dicshimnusz jelenik meg, miért ne kaphatna legálább egyetlen másféle vélemény is hangot. A húzás maradt. Nem volt mit tenni, azonnali hatállyal felmondtam a Magyar Hírlapnak."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A megállapodást aláíró pártok közül négy - a Bajcsy Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt - egy jól indokolt levélben, saját nevükben külön is kérték az Országgyűléstől a sarkalatos törvények elfogadását. "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|