![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
OS:
A Kádár János Társaság közleménye
"... mélységesen aggódik a jelenlegi
ellenforradalmi válság mélysége, az MSZMP-n belül tapasztalható
széthúzás és tehetetlenségi nyomaték, valamint az egyre erősödő
jobbratolódás miatt, mely tünetek kísértetiesen hasonlítanak az
1956-os tragédia előestéjén kialakult helyzethez."
BBC, Panoráma:
Ceausescu igéretei - és a valóság
"Romániában már évek óta csak jegyre lehet kapni olyan alapvető
élelmiszereket, mint a cukor, a főzőolaj, a liszt, a hús és a vaj. A
tartományokban a kenyeret is jegyre adják, csak Bukarestben nem. E
hónap elején 20 százalékkal növelték az olaj és 15 százalékkal a
cukor fejadagot, az erről szóló határozatot a párt csúcsvezetőségi
szerve, a Politikai Végrehajtó Bizottság hozta."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Nyílt levél Grószhoz
|
![](../img/spacer.gif)
München, 1989. február 15. (SZER, Kommentár nélkül) - Pozsgay Imre 1956 értékelésével elindított egy politikai lavinát. Grósz Károly pártfőtitkár első reakcióját a Népszabadságban olvashattuk. Ennek lényege, hogy nem tudja, hogy a Pozsgay vezette bizottság milyen dokumentumokra támaszkodik, de ő - Grósz - eddig még soha nem találkozott olyan dokumentumokkal, amelyek alátámasztanák az ellenforradalom népfelkelésnek való átminősítését. Történészek a következő nyílt levelet küldték a pártfőtitkárnak: "Tisztelt Főtitkár Úr! 1989. február 1-i nyilatkozatában Ön azt állította', hogy egyetlen olyan dokumentumot sem ismert, melynek alapján a párt által eddig ellenforradalomnak nevezett eseménysort népfelkelésnek lehetne nyilvánítani. Mi, alulírott, társadalomtudománnyal foglalkozó, vagy azok iránt érdeklődő állampolgárok, kinyilvánítjuk azt a véleményünket, hogy amennyiben ez így van, akkor az Ön figyelmét elkerülték a történettudományi szaksajtó publikációi, melyekben erre nézve igenis közlemények egész sora jelent meg. Úgy gondoljuk tehát, hogy Önnek is szolgálatot teszünk, ha ezekre a kutatási eredményekre most rámutatunk. Az 1956-os felkelést eleddig a fogalomnak négyféle értelmezése alapján nyilvánították ellenforradalomnak: Az első értelmezés szerint ellenforradalom volt azért, mert egy magasabb rendű társadalmi formából kísérelt meg egy alacsonyabb rendű formába visszatérni. Ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy: 1.) A felkelés során megjelentek olyan politikai erők, amelyek a reprivatizálást kívánták, és olyanok is, mint például a szerveződő munkástanácsok, amelyek a kollektív tulajdon valamilyen formájának fenntartása mellett foglaltak állást. (Lásd: Molnár János: A Nagybudapesti Központi Munkástanács, Budapest, 1969. a mejelenési ideje, 120. oldal.) Az állami tulajdont ugyan ők sem tartották megfelelő formának, de ebben csak megelőzték a mai pártvezetés felfogását. 2.) A felkelés alapvetően a sztálinista szocializmus ellen irányult. Ebben a polgári és a szocialista szellemű politikai mozgalmak hívei egyetértettek. Olyan szélsőséges, terrorisztikus rendszer ellen, mely letért a marxizmus és leninizmus alapjairól is - mondja Szabó Bálint Az 1953-as júniusi politikai fordulat című művében - amely a Propagandista 1986. 4 számának 120. lapján jelent meg. A kirobbanásához vezető tüntetés előkészítője a párt reformista belső ellenzéke volt, és ez a csoport maradt az egyetlen, viszonylag szervezett erő, mely a felkelés irányításában egyáltalán valami szerepet játszott. 3.) Önkényes tényekkel nem bizonyítható társadalmi állítás, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma lenne a kapitalizmusnál. Ezt axiómaként elfogadni: nem más, mint az a pártfunkcionáriusi messianizmus, melyet Hegedűs András ír a szociológia tudományos apparátusával A történelem és hatalom igézetében címmel megjelent könyvében. 1988-ban jelent meg -, a 126-127. oldalon. Összefoglalva az első érvrendszert kimondhatjuk, hogy a felkelésben olyan, részben szocialista, részben polgári elképzelések keveredtek, melyek az 1956. október 23-ikát megelőző állapotokhoz képest mindenképpen előbbre mutatóbb, emberibb, és történelmi értelemben véve is fejlettebb viszonyok kialakításának ígéretét hordozták magukban. A fogalom második értelmezése szerint azért lett volna a felkelés ellenforradalom, mert benne annak a Horthy-korszaknak gazdasági és politikai hatalmasságai, hivatalnokai és katonatisztjei vettek részt, amely magát expressis verbis ellenforradalminak nevezte. Ezzel összemosódva az a vád is megfogalmazódott, hogy volt nyilasok vették elő, és fordították fegyvereiket a néphatalom ellen. Ezzel szemben tény, hogy 26-ikáig a felkelők közül elfogott mintegy 600 fogoly többsége 14-16 éves gyerek volt. Ezt Földes László írja, Ahogy én láttam 1956-ot című írásában, és ez a História 1982-es első számának 23. lapján jelent meg. Hegedűs András is megerősíti, hogy nem a deklasszálódott osztályok tagjai harcoltak az AVH ellen - Hegedűs előző könyvének 295. lapján - ezek az ifjak pedig épp csak megszülettek az ellenforradalmi korszakban - annak ügynökei semmiképpen sem lehettek. Vádolták harmadszor a nemzetközi imperializmust, az Egyesült Államok titkosszolgálatát a felkelés megszervezésével. Az azonban kétségbe vonhatatlan, hogy a fegyveres harc kirobbanása spontán volt, nem alakult ki hatalmi központ - írja Hegedűs az előbbi könyv 288 és 293. lapján - így összeesküvésről beszélni: képtelenség. Karsai Elek forráspublikációjából az is kiderül, hogy az Egyesült Államok kormányát felkészületlenül érték az események, napokig tétováztak még a nyilvános állásfoglalás kérdésében is, míg azután megmaradtak a szimpátia puszta kifejezésénél. Karsai Elek: Az 1956. október-novemberi események - amerikai szemmel. Megjelent: História, 1982. 6. szám, 16. 21. oldal. Végül legfontosabb bizonyítékként kezelik, hogy a felkelés egészére jellemzőnek tartják a tömeghangulat durva kifejeződéseit, a lincseléseket. Elhallgatják azonban, hogy ilyen jelenségek a felkelés kezdetén még ismeretlenek voltak. A rádió elnökét például bántatlanul elengedték az intézmény elfoglalása után. (Hegedűs András előbbi könyvének 294. oldalán.) A népharag felkorbácsolásában az ÁVH olyan provokáló akciói játszottak főszerepet, mint a 25-ikei vérengzés a Parlament előtt. (Hegedűs András, 297. oldal.) Varga László: Egy hamisítás utóvédharca című művében is ír erről az Élet és Irodalomban 1988. novemberében. Vagy a kommunista értelemben is legitimnek tartott, a szovjet kormány által is nyilvánosan elismert Nagy Imre-kormány elleni puccskísérlet, melynek központja a Budapesti Pártbizottság épületében szerveződött október 27-ikétől. (Erről Földes László beszél, fenti könyve 23. oldalán, illetve Balogh László interjúja is erről szól, Emlékezések Nagy Imrére című írásában, mely az Esti Hírlap 1985. december 12-iki számában található.) Balogh László írása: Elfeledni, megbocsátani soha nem lehet. Esti Hírlap, 1986. október 30-ika. Arról nem is beszélve, hogy a felkelésben fellépő szervezett politikai erők következetesen gátat akartak vetni a népítéleteknek, például a gyakran szélsőségesen reakciósnak nevezett Mindszenty bíboros törvényes felelősségre vonását, független bírósági eljárást sürgetve. Erről Asperján György: Elő történelem című könyvében ír, 1984-ben jelent meg. (108. oldal.) A marxista történetírás különben soha nem volt ilyen kényes a terrorcselekmények Önmagában való megítélése tekintetében, nem minősítette ellenforradalomnak a jakobinus hatalomátvételt, mondjuk a börtönbe zárt gyanúsak népítéletszerű lemészárlása miatt - hogy a nagy október, vagy a Tanácsköztársaság hasonló eseményeiről ne is szóljunk. Az 1945 utáni pártvezetés első generációja azzal indokolta diktatórikus hatalmát, hogy a háború időszakára hivatkozva az egész nemzetet fasisztának nyilvánította. A második generáció ugyanezzel a céllal minősítette az 1956-os antisztalinista felkelést ellenforradalomnak - arról akarván meggyőzni ország-világot, hogy ebben az országban vagy ők uralkodnak, vagy jön a fasiszta csőcselék. Ideje volna már olyan kormányzati rendszert megteremteni, amely nem kényszerül legitimációját történelemhamisításra alapozni. Ragaszkodni egy tudományosan tarthatatlan, a nemzetet bántó és sértő tételhez, a reformfolyamat akadályozását jelenti. Budapest, 1989. február 2-ikán." A levelet dr. Heisler Vilmos egyetemi adjunktus, és dr. Kelemen Péter főiskolai tanár látta el kézjegyével. További 76 aláírást csatoltak még a levélhez, amelyet eredetileg a Mai nap február 9- ikei számában akartak megjelentetni. A lap azonban nem hozta le. +++
1989. február 15., szerda
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Gyors ámde viharos távozásom krónikája következik. 1989 szeprember 26-án eljutottam a cenzúraszámlálás 10. esetéig... a Pozsgay-féle nyilatkozat fennakadt a cenzúra hálóján! Tábori András főszerkesztő-helyettes és Bossányi Katalion főszekresztő-helyettesi posztvárományos - később az MSZP képviselője - közösen húzták ki a szövegből a Pozsgayra vonatkozó részt. Felháborodottan tiltakoztam. Egyrészt az ellenzéki sarokkal kapcsolatos megállapodásra hivatkoztamn, másrészt arra, hogy Pozsgayról amúgy napi 50 dicshimnusz jelenik meg, miért ne kaphatna legálább egyetlen másféle vélemény is hangot. A húzás maradt. Nem volt mit tenni, azonnali hatállyal felmondtam a Magyar Hírlapnak."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A megállapodást aláíró pártok közül négy - a Bajcsy Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt - egy jól indokolt levélben, saját nevükben külön is kérték az Országgyűléstől a sarkalatos törvények elfogadását. "
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|