Rendszerváltás és az MTI

	Mit hoz az 1989-es esztendő?
(Krassó György) München, 1989. január 14. (SZER) - Az ország gazdasági csődbe jutott. Jó, ha a külföldi adósság kamatait fizetni tudja. Radikális változások nélkül sok jó nem várható a jövőtől. Az Economist című angol folyóirat kutatócsoportjának nemrég nyilvánosságra hozott kétszáz oldalas jelentése szerint nem mind arany, ami fénylik, és a magyar gazdaságpolitikát feltehetőleg továbbra sem fogják a valódi szükségletekhez igazítani, a szabályozók ezután is biztosítani fogják a központi irányítás érvényesítését. A deficites vállalatokat képviselő érdekcsoportok a jövőben is megszerzik majd a különféle előjogokat, a nagyvállalatok állami kézben maradnak, és a világpiacon versenyképtelenek leszünk. A két legnagyobb beruházás: a paksi atomerőmű kapacitásának bővítése és a bős-nagymarosi vízlépcső gazdaságilag ésszerűtlen, építésüket mégis folytatják. A jelentés szerint minden reformlépést csaknem ugyanolyan nagy visszalépés követhet majd, és a magyar átlagpolgár egyre kevésbé lesz képes megélni a fizetéséből. A dolgozókat nem sok haszonnal kecsegtetik az Economist derűlátó jövendölései sem. Ezek szerint a nyugati üzletemberek számára aranybánya lehet Magyarország, ha a magánvállalatoknál ötszáz munkást is dolgoztathatnak, a külföldi tulajdonrészesedésnek pedig nincs felső határa. Az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot élveznek majd a hazai magánvállalkozók is. Az ország lakosságának zöme - ezt már én teszem hozzá - továbbra is bérből, fizetésből vagy éppenséggel nyugdíjból él, és nem válhatnak mindannyian vállalkozókká, akiknek gyapját egyébként -amint az új adószabályozás mutatja - ugyancsak alaposan megfogják nyírni. A lakosságot a gazdasági csődért legfeljebb az kárpótolhatja, hogy megnövekszik a tájékoztatás, szólás és szervezkedés szabadsága. Több évtizedes elfojtás után a szabadság igéje valóban elemi erővel tört ki, s ez nemcsak a hatalom képviselőit, de a demokratikus ellenzék már egy évtizede működő csoportjait is meglepte és felkészületlenül érte. Csaknem kétszáz független szervezet működik már, és követeléseik - a párt monopol hatalmának megszüntetése, a szabad választások követelése - túlmennek a jámbor reformóhajokon. Ezekben a csoportokban azonban egyelőre főként csak az értelmiségiek hallatják hangjukat. A munkásság még nem jut messzire. A magyar Walesa még nem mutatkozott be. Két dologtól félnek sokan, mondta egy pesti barátom. A visszarendeződéstől és a robbanástól. Divatos szavak ezek manapság. A visszarendeződés a rendőri erőszakhoz való visszatérést jelentené, a robbanás a forradalmat, amit az ellenforradalmi évtizedek után sokan még ma sem mernek a nevén nevezni. A régi módszerekhez való teljes visszatérés azonban szerintem nem lehetséges. A 88-as évben kiszabadult szellemet megpróbálhatják korlátozni, de a palackba visszanyomni már csak tankokkal lehetne. Ez azonban valóban robbanáshoz vezetne. A kínaiak a béke korszakaira osztották történelmüket. Nyugat-Európa a háborúk dátumaival mérte az idő múlását. A magyar történelem mérföldkövei a forradalmak és szabadságharcok. Ki lát a jövőbe? Hallom megint: rohanunk a forradalomba? És ha igen, vajon megint Petőfi szavaival: gyász és vér lesz a magyar nép sorsa? Nem minden forradalom jár együtt harccal, vérrel, polgárháborúval. Egy angol újság nem régi cikke szerint Magyarországon már megkezdődött a forradalom, csak a Nyugat még nem vette észre. Véres forradalmat csak a párt hozhat össze. Az a párt, amelyik legyengít, amelynek nincs programja, és amelynek egyes vezetői a hatalom elvesztésétől való félelmükben erőszakhoz próbálhatnak folyamodni. Az akasztófák és az ávósterror vagy az abszolút monarchia módszerei után a kommunizmusnak ebben a harmadik korszakában azonban a várható forgatókönyv más. A vezetés időhúzással és manipulációval, a demokratikus erők megosztásával és korrumpálásával fog próbálkozni, a figyelmet igyekszik részletkérdésekre irányítani. Megengedik a népiesek és urbánusok, a szocdemek és kisgazdák működését, saját maguk pedig az érdekek kiegyenlítőjének, a társadalmi béke fenntartóinak szerepébe öltöznek. A demokratikus erők feladata az egység megteremtése, a szabadság és függetlenség kivívása lenne és a küzdelem azért, hogy az ország megszabaduljon a pártállam hatalmától, ettől az idegen testtől, amely rátelepedett a magyar nemzetre. +++ 1989. január 14., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »