|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kádár János Társaság közleménye
"... mélységesen aggódik a jelenlegi
ellenforradalmi válság mélysége, az MSZMP-n belül tapasztalható
széthúzás és tehetetlenségi nyomaték, valamint az egyre erősödő
jobbratolódás miatt, mely tünetek kísértetiesen hasonlítanak az
1956-os tragédia előestéjén kialakult helyzethez."
BBC, Panoráma:
Ceausescu igéretei - és a valóság
"Romániában már évek óta csak jegyre lehet kapni olyan alapvető
élelmiszereket, mint a cukor, a főzőolaj, a liszt, a hús és a vaj. A
tartományokban a kenyeret is jegyre adják, csak Bukarestben nem. E
hónap elején 20 százalékkal növelték az olaj és 15 százalékkal a
cukor fejadagot, az erről szóló határozatot a párt csúcsvezetőségi
szerve, a Politikai Végrehajtó Bizottság hozta."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnöknek (2. rész)
(OS)
|
Felhívjuk figyelmét arra, hogy Horváth István úr nemcsak az általunk feltárt törvénysértésekért felelős, hanem a politikai rendőrség múltjának egy részéért is, mivel csaknem tíz éven át különböző posztokon közvetlenül felügyelte e testület működését.
4. A legsürgősebben át kell szervezni az Állambiztonsági Szolgálatot. A belső elhárítási osztály szűnjön meg, tagjai kerüljenek ki a Belügyminisztérium kötelékéből és az államigazgatásból. Számolják fel az operatív osztály (BM III/IV. osztály) postai cenzúrával és telefonlehallgatással foglalkozó részlegét.
5. Az átszervezéssel egy időben vizsgálják ki a politikai rendőrség múltbeli tevékenységét. Nyilvánosan számot kell adni a volt politikai foglyok folyamatos megfigyeléséről és zaklatásáról, a politikai célzatú rendőrhatósági kényszerintézkedésekről, a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak és megtorlás eseteiről, a politikai ellenzék üldözéséről. A vizsgálatnak ki kell terjednie a politikai rendőrség és más államhatalmi ágak összefonódására, a munkahelyi BM-összekötők tevékenységére, valamint az MSZMP vezető testületei, illetve ügyosztályai és a politikai rendőrség közötti kapcsolatokra.
6. Az átszervezés és kivizsgálás idejére az Állambiztonsági Szolgálatot kormánybiztos irányítsa; olyan személy, aki soha nem tartozott a Belügyminisztérium állományához, és nem volt tagja az MSZMP-nek. Kívánatos, hogy olyasvalakit nevezzenek ki erre a posztra, aki saját bőrén tapasztalta a politikai rendőrség önkényét.
Tisztelt Miniszterelnök Úr
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a közvélemény meggyőződhessen róla: sem Ön személy szerint, sem kormánya nem azonosítható a Belügyminisztérium kebelében folyamatosan elkövetett bűncselekményekkel. Ezért arra kérjük, hogy gyorsan és határozottan cselekedjék.
Tisztelettel a Fiatal Demokraták Szövetsége a Szabad Demokraták Szövetsége nevében nevében Fodor Gábor Kis János választmányi tag ügyvivő
(OS)
1990. január 5., péntek 14:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Gyors ámde viharos távozásom krónikája következik. 1989 szeprember 26-án eljutottam a cenzúraszámlálás 10. esetéig... a Pozsgay-féle nyilatkozat fennakadt a cenzúra hálóján! Tábori András főszerkesztő-helyettes és Bossányi Katalion főszekresztő-helyettesi posztvárományos - később az MSZP képviselője - közösen húzták ki a szövegből a Pozsgayra vonatkozó részt. Felháborodottan tiltakoztam. Egyrészt az ellenzéki sarokkal kapcsolatos megállapodásra hivatkoztamn, másrészt arra, hogy Pozsgayról amúgy napi 50 dicshimnusz jelenik meg, miért ne kaphatna legálább egyetlen másféle vélemény is hangot. A húzás maradt. Nem volt mit tenni, azonnali hatállyal felmondtam a Magyar Hírlapnak."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A megállapodást aláíró pártok közül négy - a Bajcsy Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt - egy jól indokolt levélben, saját nevükben külön is kérték az Országgyűléstől a sarkalatos törvények elfogadását. "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|