|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kádár János Társaság közleménye
"... mélységesen aggódik a jelenlegi
ellenforradalmi válság mélysége, az MSZMP-n belül tapasztalható
széthúzás és tehetetlenségi nyomaték, valamint az egyre erősödő
jobbratolódás miatt, mely tünetek kísértetiesen hasonlítanak az
1956-os tragédia előestéjén kialakult helyzethez."
BBC, Panoráma:
Ceausescu igéretei - és a valóság
"Romániában már évek óta csak jegyre lehet kapni olyan alapvető
élelmiszereket, mint a cukor, a főzőolaj, a liszt, a hús és a vaj. A
tartományokban a kenyeret is jegyre adják, csak Bukarestben nem. E
hónap elején 20 százalékkal növelték az olaj és 15 százalékkal a
cukor fejadagot, az erről szóló határozatot a párt csúcsvezetőségi
szerve, a Politikai Végrehajtó Bizottság hozta."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. szeptember 12., szerda - A külügyminiszter parlamenti
megtámadtatása kapcsán a Magyar Demokrata Fórum elnöksége nem látja
szükségesnek testületi ülés összehívását. Az ellenzék keddi
fellépésének, Lezsák Sóndor szerint, nem lesz komolyabb hatása a
választási előkészületekre, s magát a kampányt sem zavarja meg. A
Parlament plenáris ülésén történteket a politikai helyzet
természetessége hozta magával, s végül is Jeszenszky Géza
interpellációra adott válaszáról az Országgyűlés döntött, elfogadva
azt.
Az MDF ügyvezető alelnöke az MDF szerdai sajtótájékoztatóján annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az eset sem a Parlament, sem a kormány munkáját nem zavarja meg. A közvélemény - tette hozzá - nyilvánvalóan kedvezőtlenebbül ítéli meg a TV nyilvánossága által is közvetített, botrányosnak tűnő helyzetet, az ellenzék ki- és bevonulását az ülésteremből. Azok, akik a Parlament működését összességében látják és napi megélhetési gondokkal küzdenek, joggal kifogásolják: a törvényhozásban nem az a munka folyik, amelyet elvárnak a testülettől. Az ügyvezető alelnök szerint a parlamenti pártviták nem ,,képződnek le,, a helyi közélet szintjén működő pártközi viszonyokra. Hosszabb távon azonban az effajta fellépések nyilvánvalóan nem javítják együttmunkálkodásukat. Lezsák Sándor hozzátette: anélkül, hogy elbagatellizálná a történteket, az esetnek korántsem lesz akkora hatása, mint amit egyesek feltételeznek. Az ügy mindenesetre rávilágít arra: minden településen - ahol több párt létezik - végig kell gondolni az együttdolgozás lehetséges formáit az önkormányzati képviselő testületekben. Az MDF szerint a legfontosabb a jelöltek múltja, szakértelme, s a helyi közéletben eddig betöltött szerepük.
Az önkormányzati választások kapcsán Lezsák Sándor közölte, hogy a budapesti listát szerdán véglegesítik. Elképzelhetőnek nevezte annak esetleges módosulását, legalábbis a sorrendet illetően. Hangoztatta, hogy a választásokon közvetlenül érintett jelöltek helyi programjaikkal valójában már az új Magyarországot készítik elő. Legtöbbjüknek józan, mértéktartó a vitastílusa. Lezsák Sándor szerint a kádári politika következtében ,,halálra ítélt,,, megosztott vagy egyesített kisebb városokban, falvakban jócskán meghaladja majd a részvételi arány a választásokon a kívánt mértéket. (folyt.köv.)
1990. szeptember 12., szerda 16:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Az ügyvezető alelnök kijelentette: valóságos helyi programok vannak, amelyek nem légvárakat építenek, jóllehet a helyi leltár nem készülhetett el. Csak azután derül ki, ugyanis, mit hallgatott el a korábbi vezetés. Az állampolgárok szavazatai nyomán kialakuló képviselőtestületekben az egyes kérdések eldöntésekor biztosan lesznek éles, kibékíthetetlen ellentétek, ám a testület által hozott határozattal mindnenkinek meg kell tanulnia együtt élni, ahhoz ,,sportszerűen,, hozzáállni. Az MDF alapelve ezzel összecseng, hiszen tiszteletben tartja a kisebbség véleményét, politikai törekvéseit, ezt a fajta magatartást azonban elvárja a kisebbségtől is a meghozott döntések zavartalan megvalósulásához.
A sajtótájékoztatón ismertették az MDF szakmai bizottságainak listáját. A 21 már működő, illetve újraszerveződő bizottságnak sok olyan független szakember is tagja, aki tenni akar az országért. Elhangzott az is, hogy bár a bizottságok szakmai hátteret nyújtanak az MDF parlamenti frakciójának munkájához, állásfoglalásaik eltérhetnek a kormány, valamint az MDF, illetve a koalícióban részt vevő többi pártfrakció véleményétől. (MTI)
1990. szeptember 12., szerda 16:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Gyors ámde viharos távozásom krónikája következik. 1989 szeprember 26-án eljutottam a cenzúraszámlálás 10. esetéig... a Pozsgay-féle nyilatkozat fennakadt a cenzúra hálóján! Tábori András főszerkesztő-helyettes és Bossányi Katalion főszekresztő-helyettesi posztvárományos - később az MSZP képviselője - közösen húzták ki a szövegből a Pozsgayra vonatkozó részt. Felháborodottan tiltakoztam. Egyrészt az ellenzéki sarokkal kapcsolatos megállapodásra hivatkoztamn, másrészt arra, hogy Pozsgayról amúgy napi 50 dicshimnusz jelenik meg, miért ne kaphatna legálább egyetlen másféle vélemény is hangot. A húzás maradt. Nem volt mit tenni, azonnali hatállyal felmondtam a Magyar Hírlapnak."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A megállapodást aláíró pártok közül négy - a Bajcsy Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt - egy jól indokolt levélben, saját nevükben külön is kérték az Országgyűléstől a sarkalatos törvények elfogadását. "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|