|
|
|
|
A budapesti pártbizottság közleménye (1. rész)
|
1989. június 26., hétfő - A budapesti pártbizottság a hétfői üléséről a következő közleményt adta ki. Jassó Mihály , az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára elnökletével hétfőn ülést tartott a budapesti pártbizottság. Az ülésen részt vettek a kerületi pártbizottságok első titkárai, a főváros állami, társadalmi és tömegszervezeteinek vezetői, a pártbizottság osztályvezetői és a sajtó képviselői. Jassó Mihály tájékoztatót tartott az MSZMP KB 1989. június 23-24-ei üléséről. A pártbizottság vitát folytatott a Központi Bizottság döntéseiről. A testület üdvözli és a cselekvés fontos feltételének minősíti a szervezeti és személyi változásokban is megnyilvánuló egységtörekvést. A párt működésében fordulatot igérő megnyilvánulásnak tartja, hogy a párton belüli konszenzusteremtést vállaló személyiségek kollektív vezetésbe tömörültek. Ezt a meglévő politikai áramlatok közötti összefogás esélyének tekinti. A budapesti pártbizotttság szerint különösen fontos a reformszellemiség érvényre juttatása a kongresszus előkészítésében, ebben támogatja a Központi Bizottságot, a Politikai Intéző Bizottságot és az elnökséget. A testület meggyőződése, hogy csak a vitában folyamatosan kivívott pártegységgel lehet a választásokon a nemzet sorsáért felelős, az ország stabilitását biztosító kormányképes politikai erőként szerepelni. A budapesti pártbizottság üdvözli a Központi Bizottságnak a párton belül is fellelhető szélsőségektől történő elhatárolódását. Különösen veszélyesnek tartja a szociális demagógiát, a proletárdiktatúra erőszakával való fenyegetést, a reformdiktatúra szándékát és általában a kizárólagosságra törekvő nézeteket. A budapesti pártbizottság elkötelezett a modellváltás, a demokratikus szocializmus mellett, elutasítja mind a rendszerváltozást, mind a régi gyakorlat javítgatására irányuló szándékot. Saját feladatai között is számon tartja, hogy a pártot alkalmassá tegye a fordulat végrehajtására, a modellváltás következetes végigvitelére. Ezért a testület szorgalmazza az MSZMP szervezeti és működési reformját és programjának kimunkálását. A pártbizottság megállapította, hogy 1989. június 16. a méltóságteljes gyász és a megemlékezés napja volt a fővárosban. A nemzeti megbékélés induló folyamatában példa értékű hozzájárulásként tekinti Mező Imrénének, a pártbizottság tagjának nyílt levelét és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága részéről Vásárhelyi Miklós erre történő reagálását. (folyt.köv.)
1989. június 26., hétfő 19:26
|
Vissza »
|
|
A budapesti pártbizottság közleménye (2. rész)
|
Fontosnak tartják, hogy idejében kialakítsák az MSZMP viszonyát 1956. október 23. politikai tartalmához. Ennek feltétele a múlt bevallásában a történeti hűség, a jövő érdekében a politikai konfliktusok békés, erőszakmentes megoldásának kölcsönös elfogadása. Az antikommunista, a szovjetellenes és szocializmusellenes hangulatkeltés a nemzeti kiegyezést nem szolgálja. Steiner Arnold titkár előterjesztésében a testület megvitatta és elfogadta a kongresszus budapesti előkészületeinek feladatait. A testület úgy döntött, hogy két budapesti pártértekezletet szervez. Ennek megfelelően a kongresszust megelőző első pártértekezlet időpontja szeptember 23., a kongresszust követő második értekezlet időpontja november 18. A kongresszusi küldöttek közül 293-at a kerületekben és a kerületi jogú pártszervezetekben, 15 küldöttet a budapesti pártértekezleten választanak meg. A testület megerősítette azt az álláspontját, hogy a küldöttválasztás módjáról a kerületek önállóan, demokratikusan döntenek. A pártbizottság ajánlja a megválasztott küldötteknek, hogy kerületi és regionális vagy saját kezdeményezésük alapján (platformok szerint) különböző csoportokban szerveződjenek. A pártértekezletek előkészítésére munkabizottságok alakulnak, amelyek tagjait a küldöttcsoportok delegálják. A által korábban megválasztott mandátumvizsgáló bizottsághoz kifogás, egyéb észrevétel eddig nem érkezett. A pártbizottság megállapította, hogy a küldöttválasztást a fővárosban a sokszínűség, a különböző, de a demokratikus módszerek alkalmazása jellemzi. A pártbizottság Barabás Jánost, a pártbizottság titkárát felmentette funkciójából, pártbizottsági és végrehajtó bizottsági tagságából, mivel a Központi Bizottság titkárává választotta. A pártbizottság titkárának Fabriczki Andrást, a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagját az MSZMP XIX. kerületi bizottságának első titkárát választották meg. (MTI)
1989. június 26., hétfő 19:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|