|
|
|
|
Nagy Imre és négy mártírtársának életrajza (1. rész) (OS)
|
1989. június 12., hétfő - Az MTI Sajtó-adatbank és Dokumentációs Szerkesztősége a szerkesztőségek rendelkezésére bocsátja Nagy Imrének és négy sorstársának, Gimes Miklósnak, Maléter Pálnak, Szilágyi Józsefnek és Losonczy Gézának életrajzát. Nagy Imre 1896. június 7-én született Kaposvárott, parasztcsaládban. Vasmunkásnak tanult. 1914-ben bevonult katonának, 1917-ben orosz hadifogságba esett, majd belépett a Vörös Hadseregbe. Hazatérése - 1921 - után a Szociáldemokrata Párt Somogy megyei szervezetét vezette. Amikor radikális földreform-törekvései miatt kizárták a pártból, a Vági-féle MSZMP-hez csatlakozott. A Vági-perben elítélték: két évet töltött börtönben, utána évekig rendőri felügyelet alatt állt. 1928-ban Bécsbe, majd Moszkvába emigrált. 1930-36 között Moszkvában a Nemzetközi Agrártudományi Intézet munkatársa volt. A háború kitörése után önként jelentkezett a magyar hadosztályba; ejtőernyős kiképzést kapott, de nem vetették be. Később a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztője lett. 1944 végén tért vissza Magyarországra és az MKP, majd az MDP Központi Vezetőségének és a Politikai Bizottságnak a tagja volt. 1944. december 22-én az Ideiglenes Kormány földművelésügyi minisztere lett. Az 1945-ös választások után rövid ideig - 1945. november 15. és 1946. március 20. között - belügyminiszter, 1947. szeptember 16. és 1949. június 8. között az Országgyűlés elnöke volt. 1948-ban összeütközésbe került a pártvezetéssel. 1949-ben megfosztották PB-tagságától, és önkritikát kellett gyakorolnia. Ezután ismét agrárkérdésekkel foglalkozott: a gödöllői Agrártudományi Egyetemen kapott tanszéket, és a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta. 1950. december 16-tól élelmezési miniszter, 1952. január 5-től begyűjtési miniszter, majd 1952. november 14-től miniszterelnök-helyettes volt. Az MDP II. kongresszusán beválasztották a Központi Vezetőségbe, s tagja lett a Politikai Bizottságnak és a Titkárságnak is. 1953. július 4-én miniszterelnök lett. 1955. április 18-án leváltották miniszterelnöki tisztségéből, megfosztották pártfunkcióitól és akadémiai tagságától. 1955 decemberében kizárták a pártból. 1956. október 13-án visszavették az MDP-be. 1956. október 24. és november 4. között ismét miniszterelnök volt. November 1-4. között külügyminiszterként is tevékenykedett. (folyt.köv.)
1989. június 12., hétfő 16:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nagy Imre és négy mártírtársának életrajza (2. rész) (OS)
|
November 4-én a jugoszláv követségre ment. November 22-én családjával és híveivel együtt Romániába vitték. 1957 áprilisában Magyarországra szállították, és több mint egyéves vizsgálati fogság után, zárt és titkos tárgyaláson 1958. június 15-én halálra ítélték. Június 16-án kivégezték. Gimes Miklós 1917. december 22-én született Budapesten. Érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, tanulmányait azonban abbahagyta. A háború alatt munkaszolgálatos volt. 1944. nyarán néhány barátjával megszökött, és eljutott a jugoszláv partizánokhoz. 1945 januárjában érkezett vissza Budapestre. Belépett a Kommunista Pártba. Előbb egy ifjúsági lapnál, majd a Szabad Népnél dolgozott. 1954-ben a Szabad Nép tudósítójaként előbb Genfben, majd Párizsban töltött néhány hónapot, de a pártlaptól elbocsátották, és a Magyar Nemzethez helyezték át. 1955 májusában a Lapkiadó Vállalat taggyűlésén mondott beszéde miatt kizárták a pártból és elküldték a Magyar Nemzettől. A Corvina Könyvkiadó lektoraként dolgozott tovább. 1956. október 30-án társaival megindította a Magyar Szabadság című lapot, melynek első vezércikkét ő írta. November 4. után illegalitásba vonult, s barátaival kiadta az Október huszonharmadika című stencilezett lapot. December 5-én tartóztatták le. 1958. június 16-án kivégezték. Maléter Pál 1917. szeptember 4-én született Eperjesen. Apja jogakadémiai professzor volt, Jászi Oszkár szellemi köréhez tartozott. Eperjesen érettségizett, majd a prágai Károly Egyetem orvostudományi karán folytatta tanulmányait. 1938-ban, az első bécsi döntés után a budapesti egyetemre iratkozott át. 1940-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra, majd a következő évben a Ludovika tisztképző tanfolyamára. 1943-ban avatták hadnaggyá, s a keleti frontra vezényelték. Páncélos főhadnagyként esett fogságba. 1944-ben a kijevi partizániskolán ejtőernyős kiképzést kapott; Erdélyben vetették harcba. Helytállásáért magas szovjet és magyar kitüntetésekben részesült. A háború után az újjászerveződő magyar honvédség tisztjeként teljesített szolgálatot. 1946-tól 1949-ig Tildy Zoltán köztársasági elnök testőrségének parancsnoka, majd a Szabályzatszerkesztő Csoportfőnökség parancsnoka, 1955-től a nem fegyveres szolgálatot teljesítő Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnoka volt. (folyt.köv.)
1989. június 12., hétfő 16:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nagy Imre és négy mártírtársának életrejza (3. rész) (OS)
|
Az ő parancsnoksága alá tartozott a Killián laktanya is, ahová 1956. október 25-én kivezényelték, hogy állítsa helyre a rendet. Október 31-én a honvédelmi miniszter első helyettesévé nevezték ki, és megválasztották a legfelsőbb operatív testület, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság tagjává. November 2-án vezérőrnaggyá léptették elő, és honvédelmi miniszterré nevezték ki. Ő vezette a küldöttséget, amely a szovjet hadsereg magyarországi parancsnokaival a csapatkivonások lebonyolításáról tárgyalt. A tárgyalást 3-án este Tökölön, a szovjet főhadiszálláson folytatták. November 4-ére virradó éjszaka a magyar kormánydelegáció tagjaival együtt őt is letartóztatták. 1958. június 16-án kivégezték. Szilágyi József 1917. június 20-án született Debrecenben, paraszti család ötödik gyermekeként. A debreceni Református Gimnázium elvégzése után a Tisza István Tudományegyetem jogtudományi karára iratkozott be. 1937-ben bekapcsolódott a Márciusi Front munkájába, a fasisztaellenes demokratikus összefogás szükségességét hirdette. Tagja lett a Front úgynevezett ,,kilences bizottságának,, és a Tovább szerkesztőbizottságának. 1938-tól már a kommunista pártnak is tagja volt, de mivel a Márciusi Front legális tevékenységét hatóságilag megakadályozták, Szilágyi és társai a Szociáldemokrata Párt keretei között dolgoztak tovább, a debreceni Munkásotthonban tartottak előadásokat. 1940-ben letartóztatták. Nyolc hónapos vizsgálati fogság után illegális kommunista szervezkedés vádjával elítélték. Egyéves büntetését 1941-ben a Kúria három évre emelte. 1944. március 15-én szabadult a szegedi Csillagbörtönből. Debrecen felszabadulása után a város rendőrkapitánya lett, majd országos rendőrfőkapitánnyá nevezték ki. Ebben a tisztségben dolgozott rendőrezredesi rangban 1945 szeptemberéig, amikor tüdőbetegsége miatt másfél évre fel kellett hagynia a munkával. 1947 elején tért vissza a közéletbe. Rajk László hívására a pártközpont karhatalmi osztályának élére került. Tagja lett a MDP Központi Ellenőrző Bizottságának. 1949 júniusában leváltották, és a Külkereskedelmi Minisztérium Terv- és Statisztikai Osztályának élére nevezték ki, 1950-ben leváltották. Ezután a Terményforgalmi Egyesüléshez került. Közben, 1951-ben beiratkozott a Műszaki Egyetem mezőgazdasági gépészmérnöki karára. 1953-ig teljes visszavonultságban élt, 1955 elejétől Nagy Imre szűk baráti körébe került. 1956. október 13-án ő búcsúztatta a Farkasréti temetőben a néphadsereg törvénytelenül kivégzett, majd rehabilitált főtisztjeit. (folyt.köv.)
1989. június 12., hétfő 16:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nagy Imre és négy mártírtársának életrejza (4. rész) (OS)
|
Fontos szerepet játszott a műegyetemisták október 22-i nagygyűlésén. Október 23. után előbb a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, Kopácsi Sándor mellett tevékenykedett, majd Nagy Imre miniszterelnöki titkárságát vezette. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre ment, majd Romániába vitték. 1958 februárjában Nagy Imrével együtt került a vádlottak padjára, később azonban ügyét különválasztották. 1958. április 24-én végezték ki. Losonczy Géza 1917. május 5-én született Érsekcsanádon, református lelkészcsaládban. A hajdúböszörményi Kalvineumban érettségizett, majd beiratkozott a debreceni Tisza István Tudományegyetem bölcsészkarának francia-magyar szakára. Szilágyi József, Tariska István, Újhelyi Szilárd, Zöld Sándor és mások mellett a Márciusi Front ,,kilences bizottságának,, tagja, s a mozgalom Tovább című lapjának munkatársa volt. 1938-ban egyéves ösztöndíjat kapott a besanconi egyetemre. Hazatérése után 1939-ben a KMP tagja lett, majd újságíróként dolgozott a Népszava szerkesztőségében. Letartóztatták, szabadulása után az illegális pártsajtóban tevékenykedett. 1945 márciusától a Szabad Nép belpolitikai rovatvezetője, 1947-től országgyűlési képviselő, 1948. december 4-től miniszterelnökségi államtitkár volt. Beválasztották az MKP, majd az MDP Központi Vezetőségébe is, amelynek 1951 márciusáig, letartóztatásáig póttagja volt. 1949-ben a Népművelési Minisztérium államtitkára lett. 1951 márciusában letartóztatták. A bíróság elé a Márciusi Front egyik egykori debreceni vezetőjeként került. A Gyűjtőfogházból súlyos betegen, 1954-ben szabadult, amikor Nagy Imre kormányprogramja nyomán megkezdődtek a rehabilitálások. Párttagságát visszakapta, a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1956. október 23-án a Központi Vezetőség tagjai közé választották, de ezt nem fogadta el. Hamarosan ismét Nagy Imre közvetlen munkatársainak egyike lett: a Parlamentben a sajtó- és propagandaügyeket intézte, és Nagy Imre utolsó kabinetjében államminiszter lett. Tagja volt annak a héttagú intézőbizottságnak, amelyre az MDP önmagát feloszlató Központi Vezetősége az új párt, az MSZMP ügyeinek intézését bízta. November 4-én Nagy Imrével együtt a jugoszláv követségre ment. Őt is Romániába vitték, majd hazahozták és a Fő utcai börtönbe került. 1957. december 21-én a börtöben halt meg. (OS)
1989. június 12., hétfő 16:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|