|
|
|
|
Londoni levél - Színház a börtönben (1. rész)
|
London, 1989 szeptember 24. vasárnap (MTI-Panoráma) - Színház a börtönben. Ez a téma majdnem olyan örök, mint a színház... Vagy mint a börtön. Londonban, úgy tűnik, különösen erős a csábítása: két színház is műsoron tart ilyen darabot, még hozzá nem is akármilyen társulatok. Az egyik a patinás Royal Court Theatre. Itt tavaly a ,,Hazánk javára,, elnyerte a legjobb West End-i színielőadásnak járó Laurence Olivier-díjat, illetve a szezon legjobb darabját megillető Evening Standard-díjat. Timberlake Wertenbaker darabja arról szól, hogy két évszázaddal ezelőtt Ausztráliába száműzött rabok miként állították színre George Farquahar ,,Toborzótiszt,, című színjátékát.
Valóban megesett história ez. Olyannyira, hogy e társulat műsorán szerepel maga az eredeti mű, a ,,Toborzótiszt,, is. Egyébként nem fikció a brit Nemzeti Színház ,,Gettó,, című előadása sem. Az is dokumentumok és korabeli naplók alapján állítja színre a vilnai gettó színházának tündöklését és végzetét. Hasonló téma tehát, de eltérő körökről, s különbözőek a tanulságok. S ha egy rövid londoni látogatáson mindkettő megtekintésére mód nyílik, érdemes felidézni ezeket a tanulságokat. ,,A haza javára,, a színház közösség-, sőt, nemzetformáló hivatásáról szól, kegyetlen, de nem reménytelen időkről. A ,,Gettó,, tiszteletadás a mártírok előtt. De a maga módján mindkét dráma tisztelgés a színészet, s azon keresztül az ember előtt is, aki több és más tud lenni, mint közvetlen sorsa. A közvetlen sors 1787-ben az Ausztráliába száműzött angliai bünözők számára nem sok jót igér. A hajón korbácsütések, megaláztatás. A távoli új világban a börtönőrök alkotják a szigorú hatalmat. Néhányszáz ember az egész kolónia, fegyveresek és jogfosztottak - akikre, mint a színdarab főszerepének eljátszására kiválasztott rabra, a legkisebb új vétség esetén halálbüntetés vár. Van itt remény? A változást egy tiszt furcsa ötlete hozza: itt, a világ végén, a rabok adjanak elő egy színdarabot, a ,,Toborzótisztet,,. A terv megosztja a tisztikart, noha a király születésnapja alkalmából tűznék műsorra a darabot. Méghogy bűnözők játsszanak Csakhogy a női szerepeket csak a száműzött nők játszhatják el. A katonák nem hozták el ide, a világ végére, asszonyaikat. Van aki azzal érvel, hogy a rabokat büntetni küldték ide, nem színészkedni. De már maga a száműzetés is bűntetés, hangzik az ellenérv. A kormányzó kifejti, hogy lesz, aki néhány év múlva, letöltve büntetését, szabad emberré válik. Nem kellene-e már most megkezdeni, a nemes érzelmekre nevelő színdarabbal, átalakításukat? (folyt.)
1989. szeptember 24., vasárnap 12:00
|
Vissza »
|
|
Londoni levél - Színház a börtönben (2.rész)
|
- Nagy ország polgárai vagyunk, amely nagy színműírókat adott a világnak - érvel a kormányzó. - A rabok finom irodalmi nyelven fognak beszélni, számukra szokatlan, árnyalt érzelmeket fejeznek majd ki. Ráébreszti őket a darab arra, hogy az élet nem csak bűnből és bűnhődésből áll. A mi néhányszáz fős közösségünk pedig néhány órán át együtt nézi majd a darabot, s erre az időre megszűnik a megoszlás lenézett rabokra és gyűlölt börtönőrökre. Ezeket a gondolatokat korántsem osztja valamennyi tiszt, a próbákat - amelyek amúgy sem mennek könnyen, hiszen a tolvajok, bűnözők számára korántsem egyértelmű az új szerep - rendszeresen megzavarják. S micsoda színtársulat: együtt kell fellépnie a raboknak és a hóhérnak is, aki szintén kap szerepet. A főszerepet alakító rabot bilincsbe verik, sőt, halálra ítélik, de hallgat, amikor lopással vádolják. A darab végül életmentővé válik. A szerep megtartása kedvéért a vádlott hajlandó végül megszólalni, hogy a vád visszautasításával lehetővé tegye a kormányzónak új eljárás indítását... És az előadás megmentését. S mire végre eljön a premier (egyben az első ausztráliai színielőadás) napja, már mindenki egy kicsit más, a rabok is, a rabtartók is. A happy end Ausztrália születésének jelképe: a darabot betanító hadnagy beleszeret a főszerepet alakító ,,színésznőbe,,, életük együtt folytatódik. A kormányzó közelebb kerül céljához, ahhoz, hogy felelős emberek csoportját irányítsa, ne pedig ,,megfélemlített állatok,, fölött uralkodjon. Az egyik rab úgy dönt, hogy ha szabadul, nem megy vissza Angliába, író lesz, Ausztrália leghíresebb írója - annál is inkább, mert ő lesz az egyedüli. És ő fogalmazza meg a darab előhangját is: minden szereplő ,,a hazájáért,, jött ide, ebbe az új világba. Ami persze legfeljebb írói igazság az adott pillanatban - de az utókor hitelesíti. A színház itt a felemelkedés, a megtisztulás, a változás útja és eszköze lett. A Royal Court Theatre előadása pedig a brit színjátszás legjobb hagyományait őrzi, sikerrel oldva meg az egyik legnehezebb feladatot. Mert hálás dolog színházat játszani a színházban, de annál nehezebb profi színészek számára hitelesen alakítani... az amatőrt. De ebben az esetben talán nem is olyan nehéz, mert nem a szereptanulást kell ábrázolni, hanem az emberréválást. Létezik ennél vonzóbb színészi misszió? +++ Baracs Dénes (London), MTI-Panoráma
1989. szeptember 24., vasárnap 12:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|