|
|
|
|
Szovjetunió - viharzónában 2. rész
|
Sok vita és sok összetűzés közepette. Hiszen oroszok tíz- és tízezrei tüntetnek, amikor jogaikban érzik sértve magukat az új szigorító rendelkezések miatt. Ezeken az ellentéteken okos kompromisszumokkal még csak úrrá lehet lenni. A szélsőségeken már kevésbé. Az SZKP Központi Bizottsága augusztus 27-i állásfoglalása - amely Gorbacsov távollétében született - szélsőséges nacionalizmussal, hisztériakeltéssel, nyílt szeparatista törekvésekkel, szovjetellenességgel vádolta a baltikumi akciók szervezőit, és a szovjet nép alapvető érdekeinek aláásását látja a kialakult helyzetben. Figyelmeztetett a baltikumi példa követésének katasztrófális következményeire. Arra, hová vezet, ha az egyes köztársaságok a maguk útját járva figyelmen kívül hagyják az ország érdekeit, ha az egymáshoz ezer gazdasági, társadalmi, kulturális szállal kötődő területek hátat fordítanak egymásnak. A nyilatkozat kedvezőtlen baltikumi fogadtatása csak az egyik oka annak, hogy az SZKP nem a legkedvezőbb légkörben láthat most munkához. Viharok dúlnak délebbre is. Moldáviában a nyelvhasználati törvény állította szembe egymással az embereket. A moldován - vagyis a román - nyelv állami státusa, a latin betűs írásmódra való visszatérés mellett a legtöbb indulatot az váltotta ki, hogy nem akarták az oroszt a nemzetiségek közötti érintkezés közvetítő nyelveként elfogadni, bár a lakosság 35-4O százaléka nem moldován. Végül kompromisszum született, a moldován és az orosz is közvetítő nyelv lett. Karabah körül is robbanásveszélyes a helyzet. Az azerbajdzsán fővárosban szervezett sztrájkok, tömegtüntetések Karabah fennhatóságáért, és a karabahi ellenakciók kibékíthetetlen érdekellentéteket türköznek. A szabadságáról visszatért Gorbacsov tv-beszédében nem sok fogódzkodót adott ahhoz, mit is várjunk a Központi Bizottság ülésétől. Higgadt, megfontolt szavai azonban arra vallanak, hogy az első számú szovjet vezető igyekszik elkerülni a leegyszerűsítések, az indulatok és a drasztikus megoldások csapdáját. +++ Barabás Péter MTI-PRESS
1989. szeptember 17., vasárnap 11:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|