|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Kínai aranyeső (1. rész)
|
1990. szeptember 26. szerda (AP, UPI) - Pekingben a negyedik versenynap küzdelmeivel folytatódott a 11. Ázsiai Játékok programja. A házigazda kínaiak ismét taroltak, az evezésben például valamennyi aranyérmet otthon tartották, s így már 49 győzelmet szereztek a két hétig tartó kontinens olimpián. - Győztesek, eredmények:
evezés: -------
férfiak: könnyűsúlyú egypárevezős: Shen Hong Fei (kínai) 7:43.69 p egypárevezős: Li Zhong Ping (kínai) 7:42.21 kétpárevezős: Kína 7:02.04 könnyűsúlyú kétpárevezős: Kína 7:07.89 kormányos nélküli kettes: Kína 7:14.92 kormányos nélküli négyes: Kína 6:38.12 könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: Kína 6:54.37 nyolcas: Kína 6:11.53
nők: egypárevezős: Cao Mian Ying (kínai) 8:23.86 p könnyűsúlyú kétpárevezős: Kína 7:45.76 kormányos nélküli kettes: Kína 8:06.13 kormányos nélküli négyes: Kína 7:12.88 könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: Kína 7:44.77
lövészet: ---------
futócél, normál: Kína 1754 kör egyéni: Ji Gang (kínai) 588 kör férfi trapcsapat: Koreai NDK 424 korong női trapcsapat: Kína 408 női standardpuska, fekvő: Zhang Qiu Ping (kínai) 592 kör csapat: Koreai Köztársaság 1764
gyeplabda: ----------
nők: Kína - Japán 4:1
vízilabda: ----------
Kína - Irán 12:1 (folyt.köv.)
1990. szeptember 26., szerda 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|