|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Versenydömping előtt az úszók
|
1990. július 16. hétfő (MTI) - Habár az úszók számára idén nem rendeznek sem Európa-, sem világbajnokságot, a válogatottaknak így is számos rangos, színvonalas viadalon lesz lehetőségük a bizonyításra. És persze arra, hogy felmérjék, tudásuk mire elég a jelenlegi mezőnyben.
Kiss László és Kovácshegyi Ferenc edzők vezetésével kedden utazik el az a négytagú küldöttség, amely a seattle-i Jóakarat Játékok úszóversenyein vesz részt július 20. és 24. között. A ,,minicsapat,, két olimpiai bajnokától, Darnyi Tamástól és Egerszegi Krisztinától a szakvezetés a rangjukhoz méltó szereplést, azaz győzelmeket vár fő számaikban (vegyes-, illetve hátúszószámok). Bizonyos, az úszónagyhatalomnak számító amerikaiak és szovjetek akárkit állítanak rajtkőre, minden számban az esélyesek között szerepelnek indulóik. A másik két magyar versenyző, Güttler Károly és Szabó Tünde is szerezhet érmet. Előbbi a 100 m-es mellúszásban, utóbbi a hátúszószámokban Egerszegi társaságában rajtol.
x x x
A Jóakarat Játékok mellett - időben utána - az augusztus 9-12. közötti római Nemzetek Kupája jelenti az év fő eseményét. Erre a viadalra, amelyen a nemzetek közötti pontversenyt is számítják, hatalmas mezőnyt, mintegy 6-700 indulót várnak. A magyarokat 5 úszó képviseli - valamennyien a BVSC-ből. A sportolókat Rátonyi Gábor és Hajós Gyula kíséri edzőként. A névsor: Debnár Tamás, Szilágyi Zoltán, Kiss Tibor, Csépe Gabriella, Pohl Anette.
x x x
Nem marad versenylehetőség nélkül az emlitett eseményeken nem induló Szabó József, Deutsch Tamás, Ágh Norbert és Rózsa Norbert Ők a Jóakarat Játékokkal egyidőben sorra kerülő londoni viadalon állnak rajtkőre.
x x x
Örömteli hír: az ismert tűzeset miatti hosszabb műszaki zárvatartás után hétfőtől újra nyitva van a Komjádi uszoda, így Széchy Tamás gárdája végre ,,hazaköltözhetett,,. A válogatott a váratlan kényszerszünet ideje alatt Balatonfűzfőn gyakorolt két héten át. Ott minden az előzetes tervek szerint folyt.+++
1990. július 16., hétfő 14:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|