|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Bukarest - déli helyzetkép
|
Bukarest, 1989. december 25. hétfő /MTI-TUD/ - A déli órákban csak szórványos lövöldözések voltak a román fővárosban. Felmerült annak a gyanúja, hogy a Securitate egységek átcsoportosításokra készülnek. Ezért a fővárosban tovább szigorították az ellenőrzéseket. A legforgalmasabb útkereszteződéseknél, az útvonalak mentén, a Bukarestbe vezető valamennyi útnál a katonaság és a hazafias gárdák fegyveres tagjai szigorú ellenőrzéseket és motozásokat végeznek mindenkinél. A gépkocsikat mindenütt megállítják a városban és teljesen átkutatják azokat. A lakosság segítségével a lakóházakat védik idegenektől.
A rádióban szóvá tették, hogy egyes vállalatvezetők, üzemvezetők, minisztériumi főtisztviselők olyan utasításokat továbbítanak, amely szerint ,,felsőbb helyről közölték velük,, , hogy karácsony van és munkaszüneti nappá nyilvánították hétfőt, s ezért nem kell dolgozni, és hazaküldik a munkásokat, tisztviselőket. A hír nem igaz - hangoztatta a rádió, csak megtévesztésre szolgál. Jelenleg harci állapot van Bukarestben, s ha a fegyverek zaja mellett ünnepelték is néhány percre a karácsonyt, nincs munkaszüneti nap, mindenkinek a lakosssági ellátás érdekében kell dolgoznia és rendezni, takarítani kell a fővárost. Ez az akció nyilván összefüggésben van azzal, hogy a Securitate egységek kapcsolatukat kihasználva félrevezető felhívásokat akarnak terjesztetni, hogy kitervelt akcióikat ez is segítse. Az ország nagyvárosaiból szerzett legfrissebb információk szerint Szebenben, Temesváron és Aradon feszült a helyzet, mert megbújt állambiztonsági erők időnként lövéseket adnak le.+++
1989. december 25., hétfő 16:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|