|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: jelentések, tüntetések - Románia
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 24. vasárnap (MTI-tud) - A bukaresti nyugatnémet nagykövetséget újra tűz alá vették vasárnap a reggeli órákban a Ceausescu megdöntött román vezetőhöz hű biztonsági alakulatok. A Deutschlandfunk rádióállomás jelentése szerint sebesülés nem történt. Klaus Terfloth nagyköveten és mintegy 10 munkatársán, családtagjaikon kívül újságírók tartózkodnak a külképviseleten.
A nyugatnémet rádióállomás idézte budapesti tudósítójának értesülését arról, hogy a Bukarestben a hadsereg és a rendőrség támadást készít elő a Securitaténak a város alatti alagútrendszerben található utánpótlási raktárai ellen. Az NSZK-ban a hét végén több helyen szolidaritási nagygyűléseket tartottak a román nép szabadságharcának támogatására. A fővárosi központi rendezvényen számkivetésben élő románok szolidaritást vállaltak a megújulási mozgalommal. A gyűlésen beszédet mondott Nagy Alajos, a Magyar Szabadságharcos Szövetség európai elnöke is. A szónok emlékeztetett arra, hogy több tényező is összekapcsolja a magyar 1956-ot és a román 1989-et, s ennek jelképes megnyilvánulása a közepén a régi rendszer szimbóluma helyén tátongó lyuk a nemzeti színű zászlókon. Felhívta a figyelmet Tőkés László temesvári református lelkész hősi harcára, a romániai eseményeket közvetlenül kiváltó körülményekre, és reményét fejezte ki, hogy a szabadságharcában győztes román nép az országépítésben is testvérként fog össze a magyar és a német nemzetiséggel, s így utóbbiak számára megnyílik az út a nyelvi, a vallási és nemzeti hagyományok zavartalan ápolásához. A tömeg később a román nagykövetség elé vonult. Marcel Dinu nagykövet szerint a képviselet diplomatái a nép oldalára álltak, és támogatják az új kormányt. A felvonulók azonban kételyeiknek hangot adva füttykoncerttel válaszoltak. A román emigráció bajorországi képviselőinek részvételével Münchenben szintén nagyszabású megmozdulás volt a hét végén a román nép szabadságharcával való szolidaritás jegyében. +++
1989. december 24., vasárnap 13:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|