|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Temesvár - brit tudósítások
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 18. hétfő (MTI-tud) - A BBC rádió és televízió hétfő reggeli híradásaiban vezető helyen számolt be a temesvári tüntetésről. ,,Ceausescu elnök vaskézzel kormányozza Kelet-Európa utolsó sztálinista rendszerét,, - hangoztatta a BBC-tv tudósítója. Több lap - az MTI és a Magyar Televízió jelentéseire hivatkozva - első oldalán tudósított a megmozdulásról, kiemelve, hogy a tüntetést Tőkés László lelkész hétfőre virradóra időzített kilakoltatása váltotta ki.
A The Daily Telegraph ,,Óriási tiltakozás Romániában egy lelkész kilakoltatása miatt,, című első oldalas tudósításában magyar, nyugatnémet és belgrádi brit forrásokra hivatkozva számol be a megmozdulásról és annak erőszakos szétveréséről. Kiemeli, hogy ,,két év óta ezúttal először érkezett hír a népi elégedetlenség kirobbanásáról a merev kommunista Romániából,,. Hozzáfűzi: ,,Magyarország támogatta a nagy számú magyar kisebbség jogainak védelmében fellépő Tőkés László lelkészt, és az emberi jogok megsértésével vádolta Romániát,,. A The Times budapesti tudósítójának ugyancsak magyar forrásokra hivatkozó jelentését közli első oldalán ,,A román hadsereg leveri a tiltakozást,, címmel. A lap külpolitikai szerkesztője azt írja, hogy ,,diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint a megmozdulás pénteken kezdődött, amikor kétszázan vették élő láncként körül Tőkés László házát. Mivel a hatóságok ekkor még nem avatkoztak be, a tüntetők száma ötszázra emelkedett, ám egyes hírek szerint vasárnap már tízezres demonstráció volt. Londoni emigráns források úgy tudják, hogy a tüntetők emberláncot alkotva visszaszorították a rendőri erőket, s ekkor vetették be a hadsereget,,. A Daily Mirror ,,Most a románok mennek az utcára,, címmel tudósít hírügynökségi jelentések alapján a megmozdulásról. Szintén kiemeli, hogy két év óta ezúttal első ízben robbant ki utcai tüntetésben a népi elégedetlenség és hozzáfűzi: ,,Ceausescu mereven elutasította a kelet-európai nemzeteket magával ragadó reformokat.,,+++
1989. december 18., hétfő 10:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|