|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (31. rész)
|
Több hozzászóló nem lévén, határozathozatal következett. Először arról a képviselői módosító javaslatról szavaztak, amely szorgalmazta: az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot terjesszék ki az aktív korú férjre is. A társadalombiztosítási bizottság egyetértett ugyan a javaslattal, de 1990-től történő bevezetését nem támogatta. A kormány pedig azért nem fogadta el, mert nem tartja elvileg járható útnak, hogy olyan módosítást vezessenek be, amely összefügg a nyugdíjrendszer általános szabályaival, illetve a saját jogú nyugdíjrendszer 1991-től tervezett módosításával. Szabó Tamás javaslatát az Országgyűlés sem fogadta el. Ezután a törvényjavaslat egészéről szavaztak, azt az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta. A Parlament késő délután megkezdte az Állami Számvevőszék szervezeti felépítéséről, létszámáról és éves költségvetéséről szóló előterjesztés tárgyalását; e napirendi ponthoz dr. Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Elmondta: az intézményt negyven évvel ezelőtt azzal a szándékkal szüntették meg, hogy az állami hatalmat ne korlátozhassa olyan ellenőrzés, amely zavarta volna azokat, akik nem kívántak döntéseikbe beleszólást. A Parlament jelentős lépést tett a jogállamiság felé az intézmény visszaállításával. A szervezeti felépítésre vonatkozó előterjesztést kiegészítve elmondta, hogy a tervezéskor osztrák és NSZK-beli példákat követtek. A javaslat a szervezeti felépítésre két változatot tartalmaz: a költségvetési bizottság a regionális szerveződést szorgalmazó inditványát főleg azzal indokolta, hogy ezzel a megoldással kizárható vagy legalábbis csökkenthető lenne a helyi összefonódás lehetősége. Az ÁSZ elnöke a továbbiakban ismertette: a számvevőszék csaknem háromszáz alkalmazottját mintegy ezer pályázó közül választják ki. A szervezet tagjainak túlnyomó többsége egyetemi, a többiek más felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A költségvetés-tervezetben szereplő kétféle összeget magyarázva elmondta, hogy az állami költségvetés a KNEB megszüntetésének kiadásait is tartalmazza, s ezért magasabb. Az Állami Számvevőszék elnöke az előterjesztéshez csatolt határozati javaslat elfogadását kérte a képviselőktől. (folyt.köv.)
1989. december 18., hétfő 19:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|