|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Helmut Kohl programja (2. rész) - Díszdoktorrá avatás
|
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán ünnepi közgyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy az egyetemi tanács kiemelkedő érdemei elismeréseként tiszteletbeli doktorrá fogadta dr. Helmut Kohlt. A díszdoktor-jelölt tudományos munkásságát és érdemeit Györgyi Kálmán professzor, a kar dékánja méltatta az egybegyűlt népes hallgatóság előtt. A dékán mindenekelőtt arról a szerepről szólt, amelyet Kohl kancellár vállalt az Európa nyugati és keleti fele közötti jobb megértés elősegítése érdekében. Györgyi Kálmán hangoztatta: a Magyar Köztársaság Kelet-Közép-Európában fekszik, és részese annak a megosztottságnak, amely Európát a II. világháborút követően két táborra szakította. E megosztottság hazánkat távolabbra sodorta mindattól, amit nemcsak földrajzi értelemben nevezünk Európának, hanem gazdasági, kulturális és politikai tekintetben is. Az elmúlt időszakban Magyarország alapvető átalakuláson ment át, csaknem példa nélkül áll az a folyamat, amelyben az egypártrendszerű proletár diktatúra állama független demokratikus jogállammá alakult át. Magyarországnak nemzeti érdeke fűződik ahhoz, hogy megtalálja az Európához vezető utat, s azon célba is érjen. Ezt az utat a segítő kéz egyengetheti. A Honoris causa doktori cím adományozásával az egyetemi tanács azt kívánja elismerni, hogy a szövetségi kancellár ilyen segítő kezet nyújt Magyarország felé. Kohl kancellár már hivatalba lépése, 1982 óta érdeklődéssel és rokonszenvvel kíséri a magyar-NSZK kapcsolatok alakulását. Ez az érdeklődés és szimpátia az utóbbi években a Magyarországon megindult politikai és gazdasági reformfolyamat hatására tovább növekedett. Ma már - az ország nagyságától függetlenül - a Magyar Köztársaság különleges helyet foglal el az NSZK külkapcsolati rendszerében. Györgyi Kálmán a kapcsolatokat elemezve különös hangsúllyal szólt arról, hogy Magyarország jelentős támogatást kapott a szövetségi kancellártól a nyugat-európai politikai, gazdasági és kulturális intézményrendszerrel való kapcsolatfelvételben. Mindez Kohl kancellár személyes segítsége nélkül aligha lett volna végbevihető. Különösen fontos, hogy Helmut Kohl a kapcsolatépítés során szorgalmazta azt is: a többi nyugati ország se csupán együttérzéssel fogadja a magyarországi reformtörekvéseket, hanem azok megvalósításához nyújtson gazdasági és pénzügyi támogatást is. Az Eötvös Lóránd tudományegyetem újonnan felavatott tiszteletbeli doktora, Helmut Kohl Fülöp József rektortól vette át a kitüntető címet, majd beszédet mondott a hallgatóság előtt. (folyt. köv.)
1989. december 16., szombat 14:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|