|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Thatcher-Baker - a kapcsolat változatlanul ,különleges,
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 11. hétfő (MTI-TUD) - Margaret Thatcher brit kormányfő hétfőn délután James Baker amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket a Németország egyesítésének gondolatával kapcsolatban az Európai Közösség strasbourgi csúcstalálkozóján elfogadott állásfoglalásról, illetve a a NATO-nak a német kérdés napirendre kerülése ügyében kialakítandó álláspontjáról.
A megbeszélést követően az amerikai külügyminiszter tagadta, hogy nézeteltérés lenne London és Washington között a nyugat-európai integráció üteme tekintetében. Hangoztatta, hogy a két angolszász hatalom kapcsolatai továbbra is ,,különlegesek,,. Alaptalannak nevezte azokat a brit sajtóvéleményeket, amelyek a ,,különleges angol-amerikai társasviszony,, végeként értelmezték azt a tényt, hogy George Bush elnök a múlt héten - Thatcher asszony álláspontjával szembehelyezkedve - az Európai Közösség integrációjának felgyorsítását sürgette. Az NSZK nyugati ,,lehorgonyzásának,, módozatai körül támadt angol-amerikai nézeteltérések hatására pótlólag iktatták be Baker londoni megállóját a külügyminiszter európai útiprogramjába. A brit kormányfővel folytatott megbeszélései után James Baker Berlinbe repült, ahol találkozik a nyugat-berlini főpolgármesterrel. Ezt követően Bonnban folytat megbeszéléseket Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral, majd Brüsszelbe utazik, ahol részt vesz a NATO csütörtökön kezdődő miniszteri értekezletén.+++
1989. december 11., hétfő 19:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|