|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztató az MSZP Budapesti Intézőbizottságának üléséről
|
1989. december 1., péntek - Az MSZP Budapesti Intézőbizottságának véleménye szerint a népszavazás nem segítette a békés átmenetet, a politikai stabilitást, nem oldott meg sorskérdéseket. A testület mindazonáltal köszönetét fejezi ki azoknak, akik elmentek szavazni, s az első kérdésre nemmel voksoltak. Egyebek között erről tájékoztatta a sajtó képviselőit Steiner Arnold, a budapesti intézőbizottság titkára pénteken. A bizottság álláspontja szerint nem vesztett semmit aktualitásából az, hogy a nép döntsön a köztársasági elnök személyéről; ez a kérdés nem került le a napirendről.
Az intéző bizottság csütörtöki ülésének eseményeit összefoglalva elmondta, hogy a testület új politikai menetrend kialakítását tartja szükségesnek a parlamenti választások előkészületeinek felgyorsítására, illetve a politikai stabilitás erősítésére. A bizottság álláspontja szerint gyorsítani kell a volt MSZMP vagyon elszámoltatásának folyamatát, az azzal kapcsolatos pénzügyi feltételeket azonban a kormánynak kell megteremtenie. A leltározás megkezdődött, az ,,eredetvizsgálat,, a fővárosban december közepére fejeződik be. Hozzákezdtek már a volt MSZMP iratai és dokumentumai összegyűjtéséhez, amelyeket a budapesti bizottság székházába szállítanak. Arról, hogy a történelem számára mit kell megőrizni, a levéltári törvény rendelkezik. Bejelentette azt is, hogy az MSZP lényegében szervezetileg kivonult a munkahelyekről, sehol sincs már függetlenített párttitkár, és megszűntek a pártirodák. Steiner Arnold szólt arról is, hogy a budapesti hajléktalanok számára, az elesettek megsegítésére az újpesti, Paksi József utca 64. szám alatti, 360 négyzetméteres körzeti párthelyiséget átadták a Fővárosi Tanácsnak és a Magyar Vöröskeresztnek. A bizottság titkára elmondta, hogy az MSZP szervezésében több helyen tartanak kedvezményes élelmiszer, illetve ruházati cikk vásárt. Végezetül a párt közelgő akcióit ismertette, közöttük a december 2-i fővárosi aktívaülésről szólt. Így készítik elő a december 18-i budapesti pártértekezletet, ahol meghatározzák a párt választási feladatait, a fővárosi párttestület felépítését, és döntenek személyi kérdésekben is. (MTI)
1989. december 1., péntek 15:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|