|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Kihirdették a népszavazás végeredményét - 6101 szavazattal győzőtt az ,,igen,, (3. rész)
|
E megállapításával utalt arra az Országos Választási Bizottság, a BM Választási Irodája és nem kis mértékben a sajtó között, a nyilvánosság előtt is zajló éles vitára, amely lényegében a szerdai tájékoztatón azért zárult le, mert az Országos Választási Bizottság munkája befejeződött, s a népszavazás lezárult. Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár ugyanis - a tájékoztató elején másodikként szót kapva - azzal kezdte mondandóját: saját szerepét kívánja tisztázni, hiszen sanda gyanusítgatások érték személy szerint őt és a BM munkacsoportját is. A választójogi törvény vonatkozó paragrafusára hivatkozva kijelentette: a választási iroda a Belügyminisztérium egyik főosztályaként működik és apparátusa a törvény szabályai szerint nem alárendeltje a választási szerveknek, így az Országos Választási Bizottságnak sem. Visszatért arra az általa jóváhagyott hétfői döntésre, hogy a 91,3 százalékos összesítést követően nem kívántak további részeredményeket nyilvánosságra hozni, csupán a végleges hivatalos eredményt. Ismét a szoros eredményekre hivatkozott, mondván: aggódtak, hogy ha netalán további részeredményeket közölnek előzetes eredményként és azokhoz képest ellenkező értelmű végeredmény születik, az az általános bizalomvesztés közepette az ország nemzetközi megítélésére rendkívül hátrányos lenne. A további okok között említette, hogy három feldolgozásra alkalmatlan, számtani hibákat tartalmazó jegyzőkönyv adatai kerültek a számítógépbe, mintegy 100 szavazókör jegyzőkönyvét kellett jogilag felülvizsgálni, s az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy ezek befolyásolják-e a végeredményt. Ezért az akkkori döntést változatlanul helyesnek tartja. (folyt. köv.)
1989. november 29., szerda 22:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|