|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Előrejelzések, közlemények (1. rész) (OS)
|
1989. november 29., szerda - A Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ,,Választási matinét,, rendez december 3-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Egyetemi Színpadon (V. Pesti Barnabás u. 1.). Beszédet mond Prepeliczay István, a Független Kisgazdapárt elnöke, Fischer György, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alelnöke, Fodor Gábor, a Fidesz választmányának tagja, Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője, az V. kerületi 14. választókörzet képviselőjelöltje. Házigazda Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője. Közreműködnek: Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Darvas Iván, Gálffy László színművészek, a Camerata Transsilvánika és a Magyar Rádió Énekkarából alakult együttes. x x x A budapesti Úttörővasút V. csoportja csatlakozik a debreceni Ságvári Endre Általános Iskola kezdeményezéséhez és ismételten felhívja a magyarországi általános iskolások figyelmét: csatlakozzatok a ,,Szól a szív,, alapítvány javára havi 1 Ft befizetésével Az alapítvány a vak gyermekek részére létesült, seegédeszközöket vásárolnak, uszodát építenek számukra. OTP számlaszám: 218-98141-3762. Levélcím: 1406 Budapest, 76. Pf. 45. x x x A társadalmi mozgások vetületeként is, de a mozgalmon belüli önfejlődés eredményeképpen az Országos Közművelődési Központ (OKK) által Tihanyban 1989. november 17-19 között megrendezett amatőr bábjátékos tanácskozáson egyesületet alapított a bábjátékosok egy csoportja. Céljuk a változó társadalmi környezethez való adekvát alkalmazkodás érdekében jogi személyként megjelenni mindenütt, ahol a folyamatosan alakuló és különféle módon működő mecenatúráról, oktatásról, információkról, illetve a gyermekérdekekről születhet döntés. Az egyesület szervezői az OKK Drámai Osztályán (Budapest, Pf.: 33, 1251) végzik az alapítással kapcsolatos feladataikat. Az egyesület iránt érdeklődők itt kaphatnak személyesen vagy postán alapítólevelet, belépési nyilatkozatokat. (folyt.köv.)
1989. november 29., szerda 19:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|