|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
- Tamás G. Miklós a népszavazásról - 1. folyt.
|
Az, hogy a közvélemény felbátorodott, s az hogy van egy komoly, demokratikus tábor Magyarországon, azt is mutatja, hogy lehetséges lesz egy stabil kormánytöbbség egyik, vagy másik oldalon és lehetséges lesz egy felelősségteljes, konstruktív ellenzék. Tehát valóban, mintha elindultunk volna a valódi parlamentáris demokrácia felé. Ezért úgy gondolom: az eredménynek nemcsak nekünk, szabaddemokratáknak, kisgazdáknak, szociáldemokratáknak, fideszeseknek kell örülnünk, hanem mindenki örülhet neki. Az is, aki nem ment el szavazni, az is, aki három igennel, egy nemmel szavazott. Elindultunk azon az úton, amit láthatólag a nagy többség akar. És ez senkinek nem fog a kárára válni. Ez mindenkinek előnyös lesz. Mert nem tragikus az, hogy a közvélemény megosztott. Minden demokráciában ez a helyzet. Úgyhogy én ebben a pillanatban nagyon örülök, és nem pusztán csak annak, hogy ez a párt sikert ért el, amelynek én is tagja vagyok. +++
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|