|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
NDK - amerikai kormányvélemények
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. november 9. csütörtök (MTI-tud) - Súlyos következményekre kerülhet sor, ha NDK-polgárok tömegesen a berlini falon át akarnának távozni az országból, idézte a CIA, az amerikai hírszerzés véleményét csütörtökön a The Washington Post. Amerikai külügyminisztériumi körökben azonban valószínűtlennek tartanak ilyen fejleményt: véleményük szerint a Csehszlovákián át való kiutazási lehetőség amúgy is elavulttá tette a falat s a nökvekvő nyomás arra kényszerítheti az NDK vezetését, hogy engedélyezze polgárainak a berlini földalattin való kiutazást Nyugat-Berlinbe.
Egy vezető amerikai diplomata szerint Egon Krenz feladata, hogy meggyőzze az embereket: liberalizálódik a helyzet, ezért nem kell attól tartaniok, hogy ha most nem hagyják el az országot, később nem lesz erre módjuk. Amerikai kormánykörök véleménye szerint Washington ez idő szerint keveset tehet az NDK-beli fejlemények befolyásolására: a hangsúly azon van, hogy stabil körülmények legyenek, amelyek talaján fokozatosan bontakozhat ki a liberalizálás és megelőzik a káoszt. A vélemények szerint a Szovjetunió szerepe eddig abban nyilvánult meg, hogy nem tett semmit, jelezve a rendszernek: nem számíthat a szovjet csapatokra régi, sztálinista módszereinek megvédésében. A Bush-kormány köreiben úgy látják, hogy az NSZK túlnyomórészt gazdasági erejét használhatja fel az NDK vonatkozásában, míg az amerikai és nyugat-európai szövetségeseknek Bonn politikájához kell hangolniuk a magukét. A szövetségesek részéről a hangsúly mindenesetre azon van, hogy a német újraegyesülés lehetősége ne gyengítse az NSZK elkötelezettségét a NATO és az EK mellett - idézte a hivatalos véleményeket a The Washgington Post.+++
1989. november 9., csütörtök 16:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|